BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala szerint az Eximbank úgynevezett foglyul ejtett pénzügyi intézmény, ami látszólag önálló csak, de gyakorlatilag az állam és így az államháztartás része, éppen ezért hivatalosan azt javasolták a KSH-nak, hogy az Eximbank az államháztartási körön belülre kerüljön besorolásra. Az ilyen intézmények esetében a kormánynak viselnie kell a vállalkozás bármilyen nem megfelelő teljesítményének a következményét.
Az elmúlt hónapokban a bank legalább 41 milliárd forintot helyezett ki a kormányhoz közel álló vállalkozásokhoz, az Eximbank tevékenységét egy törvényjavaslattal 2013 végén ugyanis megváltoztatták, így belföldi cégek is kaphatnak hitelt a nemzetközi versenyképességük javítása érdekében. Valójában azonban csak annyi történt, hogy létrehoztak egy sokadik kifizetőhelyet, hogy zavartalanul és számolatlanul öntsék a közpénzt a haverok zsebébe.
Sok mindent elmondhatnánk az Orbán-kormányról, kivéve azt, hogy gátlásos lenne. Az elmúlt hónapokban jutott például Eximbank-hitelhez egy, a Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég a Ko-paszi-gát megvásárlásához. Egy másik cég egy 16 milliárd forintos tőkealapra kiírt pályázatot nyert el, itt a cégvezető felesége Rogán Antal miniszter ex-neje. Andy Vajna közel 7 milliárd forintos hitelhez jutott a TV2 megvásárlásához, közpénzzel is megtámogatva a botrányos működést. Tették mindezt abban reménykedve, hogy ezt a trükköt az Eurostat nem veszi észre. Tévedtek, lebuktak.
Az államadósság szempontjából ez azt jelenti, hogy a legutolsó, rendelkezésre álló mérleg alapján az 572 milliárd forintos külső forrásállomány a GDP arányában közel 2 százalékkal emelné meg az adósságrátát. 2014-ben például eszerint egyáltalán nem csökkent az állam adóssága. Hiába trükköztek, félő, hogy az államadósság elleni harcot is elbukják.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ebbe a helyzetbe az Orbán-kormány átlátszó trükkjei és féktelen mohósága miatt került az ország. Kérdezem tehát: mikor szoknak le a trükközésről, mikor vetnek gátat a mohóságnak? Mit kívánnak tenni, ha ezt a harcot is elbukják? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem