VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr, a szót. Képviselő úr szerintem nagyjából azt erősítette meg, amit én is gondolok erről a helyzetről. Nyilván, ahol nem elegendő a jog eszköze, ott hozzá kell nyúlni a szabályozórendszerhez és további, erőteljesebb szigorítást kell végrehajtani azokon a területeken, ahol egyébként ilyen visszaélést tapasztalunk.
Én nem gondolom, hogy nekünk ki kell zárni akár állami, akár piaci szereplőket erről a területről. Azt kell lehetővé tenni, hogy ezek az elsősorban uniós források a lehető legtisztább módon kerüljenek felhasználásra, célba érjenek, hasznosuljanak, és lehetőség szerint azok az emberek, akik erre a képzési formára jelentkeznek, ezeken az oktatásokon részt vesznek, megfelelő képzettséghez jutnak. Úgyhogy, képviselő úr, ha ilyen jellegű előterjesztéssel fogunk élni majd a közeljövőben, akkor azt kérem öntől, hogy támogassa ezt. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem