HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, bevezetésképpen egy polgármester leveléből idézek, aki az alábbiakban összegzi a településeink helyzetével kapcsolatos gondolatait. „A kormányzat a helyi önkormányzatok vonatkozásában egy nagyvárosi központú átszervezési koncepciót hajt végre, 3 ezer település pedig sorvad. El kellene érni - folytatja tovább -, hogy a kormányzat beszüntesse az önkormányzatok gazdálkodásának Kincstár alá rendelését és az önálló önkormányzati hivatalok létesítése létszámkorlátjának 2 ezer fő helyett 5 ezer fő lakosságszámhoz való kötésével a kistelepülések teljes kiüresítését. Alkotmányossági kérdéssé kellene tenni valamennyi közszolga egyenrangúságát és életpályamodelljét.”
Tudjuk, az úgynevezett állami tisztségviselők esetén a béremelés részlegesen már megtörtént, de a közszolgálatban dolgozók körének ez sajnos csak egy vékony rétegét érintette. Továbbra is tízezrek várnak arra, hogy a kormányzat végre hajlandó legyen meghallani panaszukat, és a 2008 óta befagyasztott illetményalapot, valamint a bértáblákat végre korrigálja. Tény, hogy az elmúlt nyolc évben a közszolgák bére 30 százalékot vesztett a reálértékéből, így kimondhatjuk, hogy mind az MSZP-SZDSZ-, mind pedig a Fidesz-kormányzat szolgalelkűen végrehajtotta az IMF-diktátumokat, azaz jelentősen csökkentették a közszolgálatban dolgozók bérét. Jelenleg ott tartunk, hogy 33 évnyi munka után éri el egy középfokú végzettségű tisztviselő keresete a garantált bérminimumot.
Most, szeptemberben az MKKSZ már második alkalommal sztrájkolt az általunk is követelt béremelésért. A kérésük teljesen jogos, és nem irreális vagy teljesíthetetlen. A 2016-os, de a 2017-es költségvetési törvényben is van olyan tartalék, átcsoportosítható összeg, amelyből azonnal rendezni lehetne ezt a problémát. Meggyőződésem, hogy az, miszerint a kormány a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül, a költségvetési törvényben rögzítetten 2017 januárjától megadja az önkormányzatoknak azt a jogot, hogy az illetményalap megállapításáról dönthessenek, csak pótcselekvés.
Szépségtapasz egy már lassan elüszkösödő sebre. A nagyobb, gazdaságilag erősebb települések eddig is élhettek volna azzal a jogukkal, hogy egyes tisztviselőik számára a bértáblától eltérített fizetést adjanak. Így ez az előbb említett kormányzati kegy valós megoldást semmiképpen sem nyújt. Ugyanakkor a kormányzati szándékot, ami leépíteni és kiüresíteni kívánja a kistelepüléseket, hatásosan szolgálja, hiszen lassanként a falvak közös hivatalaiba már nem lehet munkatársat találni, aki hajlandó éhbérért robotolni.
Kérdezem, mikor hajlandóak már végre érdemben rendezni az önkormányzati köztisztviselők bérét. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
(15.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem