KUCSÁK LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

KUCSÁK LÁSZLÓ,
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. szeptember 26-i, tehát mai ülésén megtárgyalta a magyar-bolgár barátság napjáról szóló H/9425. számú határozati javaslatot, és ehhez kapcsolódóan egy módosító indítványt fogadott el és támogatott, fel is olvasom, hogy hogy hangzik - államtitkár úr egyébként az imént utalt rá. A módosítás tehát így hangzik: „Üdvözli a bolgár törvényhozás azon döntését, miszerint október 19-ét a Bolgár-Magyar Barátság Napjává kívánják nyilvánítani, hogy országainkban ezt a napot közösen ünnepelhessék meg, mélyítve és megerősítve ezzel a két nép közötti barátságot.” Ez részint nyelvhelyességi módosítás volt, illetve utal arra a körülményre, amit pedig a fő előterjesztő, Varga Szimeon szószóló úr is említett, hogy ezt a döntést a bolgár törvényhozás már meghozta egyhangú szavazati aránnyal.
Számomra - és gondolom, az IPU-csoport többi tagja számára, elnöke, alelnöke, tagjai számára - nagy megtiszteltetés volt az, hogy csatlakozhattunk ehhez az indítványhoz. Fontos körülmény, amire államtitkár úr megint csak utalt, hiszen nemrég volt a bizottsági ülés, hogy a módosítási szándékot is és a háttéranyagot is, illetve az összegző jelentést is a Törvényalkotási bizottság ezen a ma tartott ülésen egyhangú szavazati aránnyal, 33 igen támogató szavazattal megszavazta, elfogadta. Ez kifejezi azt az egységet, legalábbis a bizottság szintjén, amely szükséges és kívánatos azért is, mert egy rendkívül fontos, nagy jelentőségű ügyről van szó. Közel állunk október 19-éhez, úgyhogy reméljük, méltóképpen sikerül már első alkalommal is ezt megünnepelni.
Ha megengedik, akkor megosztom önökkel azt, hogy számomra különösen is nagy öröm ez, hogy eddig a döntésig eljutottunk, és bízom benne, hogy holnap az Országgyűlés részéről is meglesz a támogató döntés, már csak azért is, mert választókerületem, Budapest XVIII. kerülete, Pestszentlőrinc és Pestszentimre is őrzi és ápolja is azoknak a bolgárkertészeknek és a bolgárkertészetnek az emlékét, akik és amelyek ott tevékenykedtek hosszú-hosszú időn keresztül a kerületünkben. Én magam is emlékszem még Tódor bácsira, akitől vásároltunk, úgyhogy ez egy személyes momentum ebben a történetben, de ennél sokkal távolabbra mutatóak azok a szempontok, amelyeket szószóló úr, illetve államtitkár úr a figyelmükbe ajánlott.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy hasonlóan a Törvényalkotási bizottság egyhangú döntéséhez, a holnapi napon támogassák ezt a határozati javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem