LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Ha van politikai mozgalom és politikai erő, akinek az elkötelezettsége nem számon kérhető, az a Fidesz, hiszen Orbán Viktor volt az, aki 1989. július 16-án Nagy Imre újratemetésén elmondta azt a mondatot, amely Közép-Európában is példa nélküli, és Magyarország történelmének meghatározó mondata ezekben az évtizedekben, egyedül követelte az akkori magyar politikai szereplők közül, hogy az oroszok hagyják el ezt az országot. Én nem vitatom képviselő úrnak azt az állítását, hogy az állambiztonsági tisztek részvétele a rendészeti munkában torzítja a minőséget és fölvet demokratikus kérdéseket. És azt sem vitatom, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának volna helye, természetesen a megfigyeltek hozzájárulásával, hiszen az áldozatok ebből a történetből nem kihagyhatóak.
Én magam megtettem, hogy a saját városomban százharmincegynéhány ügynök nevét nyilvánosság-ra hoztam. Azt tudom mondani, hogy jót tett a városnak és jót tett a közéletnek, ettől még Kádár János megítélése sajnos nem változott. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(Hegedűs Lorántné elfoglalja helyét
a jegyzői székben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem