DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Ön a múlt heti kormányinfón azt mondta, hogy két politikusról tud, akik 2006 óta a feleségük vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozták: Orbán Viktor és ön. (Lázár János: 2010 előtt.) Azt mondta, hogy 2006 óta két olyan politikusról tud, akik ezt nyilvánosságra hozták.
Szeretném arról tájékoztatni a miniszter urat, hogy a Jobbik képviselői az elmúlt két évben - kivétel nélkül mindannyian - a velünk egy háztartásban élő hozzátartozóink vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hoztuk.
Emellett Rogán Antal még frakcióvezetőként azt mondta, azt ígérte, hogy a Fidesz képviselőcsoportja 2015 tavaszára elkészít egy törvényjavaslatcsomagot a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban. Úgy látszik, hogy kecskére bízták a káposztát, mert ez a vagyonnyilatkozati törvényjavaslat nem készült el. Rogán Antal azt is mondta akkor az Indexnek, hogy ez tartalmazni fogja azt, hogy nemcsak a képviselőknek lesz kötelező vagyonnyilatkozatot tenniük, hanem a politikai elit minden tagjának. Emellett nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a hozzátartozók vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra fogják hozni. Ezzel mindegyikkel egyetértünk, mégsem nyújtották be ezt a javaslatot. Mi most a Ház elé terjesztettünk egy törvényjavaslatot, amely többek között ezeket is tartalmazza.
Emellett fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy a XXI. században egy országgyűlési képviselőtől elvárható lenne az elektronikus vagyonnyilatkozat benyújtása. Kérem miniszter urat, indokolja meg, hogy 2016-ban miért jobb a kézi vagyonnyilatkozat-kitöltő rendszer, mint az elektronikus vagyonnyilatkozat-kitöltő rendszer? Miért nem tartják indokoltnak? Mivel a törvényjavaslat benyújtása elmaradt, miért nem tartják indokoltnak, hogy a hozzátartozóké is nyilvános legyen, és miért nem tartják indokoltnak, hogy például a kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok, miniszteri biztosok is nyilvános vagyonnyilatkozatot tegyenek?
Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem