DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagy érdeklődéssel hallgattam az ön okfejtését. Szerintem nincsen ellentmondás a két, a miniszterelnök úr által elmondott és a Lázár János miniszter úr által elmondott vélemény között.
Én személy szerint is azon a meggyőződésen vagyok, hogy rendkívül nagy változások várhatóak az elkövetkező években, évtizedekben, hiszen látszik az, hogy az ipar automatizálása, a technológiai fejlődés, a hatékonyság növelése a gazdaságban azt mutatja, hogy gyors fejlődés, robbanásszerű fejlődés előtt állunk. Ez a mezőgazdaságra is érvényes egyébként, tehát, bár két irányba halad a mezőgazdaság, az egyik a GMO-s termelés, a másik pedig a hagyományos termelés fejlesztése, itt szintén megfigyelhető, hogy egyre korszerűbb módszerekkel, egyre hatékonyabban tudunk termelni, el tudjuk látni azokat az embereket, akiknek élelmiszerre van szükségük a világ legtávolabbi pontjain is. Tehát én úgy látom, hogy itt a fejlődés, a civilizációs fejlődés egyértelmű.
Az nyilvánvaló, hogy Magyarországnak is itt az őt megillető helyet el kell foglalnia, ehhez az európai uniós források egy adottságot, egy felhasználható keretet jelentenek, de ezen kívül azért vannak nyilván más lehetőségek is, hiszen a magyar tudományos, kulturális élet, a kutatóintézeti hálózatrendszer, az Akadémia és annak intézetei komoly alapot jelentenek arra, hogy Magyarország itt a fejlődésnek ebben a fő vonalában részt vegyen.
Illetve vannak olyan cégek, olyan nagyvállalkozások, külföldiek és belföldiek egyaránt, amelyek a legmagasabb technológiai szintet, technikai szintet képviselik.
(16.10)
Hogy milyen válaszokat lehet adni? Az szerintem mindig egy-egy konkrét területre értendő. Hogyha van olyan elképzelés, amit a kormány meg tud fontolni, illetve a gazdaság szereplői meg tudnak fontolni, akár ha az önöktől érkezik, akkor is minden további nélkül beépíthető egy ilyen alkalmazkodási folyamatba, amely a magyar gazdaság, Magyarország előtt áll az elkövetkező években. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem