LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a kérdését, tisztelt képviselő asszony. Tisztelt Elnök Úr! Magyarországon nem olyan egyszerű összeszámolni, hogy hányan is dolgoznak állami és önkormányzati tisztviselőként. Az OECD azt mondja, hogy az állam saját magára körülbelül a GDP 20 százalékát költi, ami nemzetközi átlagban sokkal több, mint ami más országokban jellemző, sőt az európai átlagot is meghaladja. Tehát miközben az OECD májusi tanulmánya számon kéri rajtunk, hogy mennyit költünk az államra, és hány ember él az államból, aközben teljesen jogos az az igény, hogy stabil életpálya, kiszámítható egzisztencia és megfelelő kereset álljon rendelkezésre mindazok számára, akik az országot tisztviselőként szolgálják, legyen szó akár önkormányzati tisztviselőkről vagy kormányzati tisztviselőkről. Én nyilván csak az utóbbiak nevében, illetve érdekében tudok nyilatkozni az ön kérdésére.
Én azt mondom, hogy körülbelül 1 millió 100 ezer ember van a 4 millió 100 ezer legális munkavállalóból, aki az állam körül dolgozik, ebből van 750-800 ezer tisztviselő, és eddig 400 ezer tisztviselőnek, tehát minden második tisztviselőnek vagy kormánytisztviselői besorolású embernek az életét rendeztük az életpályák segítségével. Jelentős béremelést biztosítunk július 1-jétől például a rendvédelmi ágazatban dolgozóknak.
A kormánytisztviselők esetében azt tudom önnek mondani, hogy a 2016. évi költségvetés 25 milliárd forintot irányzott elő a 2016. július 1-jével bevezetendő béremelésre, amelynek a törvényi feltételeit majd az Országgyűlés - reményeim szerint az ön közreműködésével is - fogja megtárgyalni 2015 őszén. 2015 októberére fogjuk beterjeszteni az új kormánytisztviselői életpályamodellt.
Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati tisztviselőkről nyilván külön kell beszélnünk, ahol az önkormányzatok számára semmi nem tiltja - ma sem -, hogy megfizessék az embereket. Volt olyan, aki a kormányhivatalba átkerült, és négyszer annyit keresett, mint az állami tisztviselő. Ezt azért jó, ha tudják, ez főleg a megyei jogú városoknál igen jellemző adat.
A kormányhivatalok átalakulása jelentette a legnagyobb kihívást, meggyőződésem szerint az elmúlt száz év legnagyobb közigazgatási reformját, amit hibátlanul hajtottak végre azok a kormánytisztviselők, akik ott dolgoznak. Erről még szeretnék beszélni, valamint az ő bérviszonyaikról is. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem