L. SIMON LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

L. SIMON LÁSZLÓ,
L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Túl nagy aktivitás érezhetően nincsen már itt a záróvitában, aminek nyilván az az oka, hogy képviselőtársaim elsöprő többséggel támogatják ezt a törvényjavaslatot. Kicsit furcsállom is azt, hogy Kiss képviselőtársam hosszú felszólalásában végig arról beszélt, hogy milyen jó ez a törvényjavaslat, és hogy milyen megfontolandó szempontokat sikerült beépítenünk, aztán azzal zárta a fölszólalását, hogy de azért tartózkodni fognak. Ez után a hosszú bevezető után örültem volna, ha szocialista képviselőtársaim ugyanúgy megszavazzák a törvényjavaslat technikai módosításait, amelyek nyilvánvalóan a nemzetközi szervezettel is egyeztetett technikai módosítások, ahogyan egyébként ezt tették annak idején a törvény elfogadásakor is.
Összességében azt tudom mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy valóban azok a szempontok motiváltak bennünket, amelyekre Kiss képviselőtársunk most helyesen rámutatott.
(20.20)
Nevezetesen, olyan költséghatékony megoldások választása, amely nyilvánvalóan az adófizetők pénzével a lehető legtudatosabban és megfontoltabban bánik. Én ezért is kérem képviselőtársaim támogatását, bízva abban, hogy holnap a lehető legtöbben meg fogják szavazni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem