KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitája során elmondott expozémban világosan kifejtettem a törvényjavaslat benyújtásának indokait, erre utalt Vas Imre képviselőtársam is mostani hozzászólásában.
Szeretném leszögezni itt is, hogy az életpályamodell 2015. július 1-jétől bevezetésre kerül. Ennek nagyon fontos része az illetményemelés, ami - úgy, ahogy Vas Imre képviselőtársam elmondta - 2015. július 1-jétől átlagosan 30 százalékos illetményemelést jelent, 2016. január 1-jétől további 5 százalékkal történő emelést, és 2017., 2018. és 2019. január 1-jétől további 5-5 százalékkal, összesen átlagosan 50 százalékkal emelkedik a rendvédelmi hivatásos állomány illetménye.
Ami a költségvetési forrásokat illeti, szeretném elmondani Legény Zsolt képviselő úrnak, hogy a 2015-ös forrás rendelkezésre áll, a 2016-os forrásról pedig holnap fogunk a 2016. évi központi költségvetésről szóló szavazásnál dönteni. 121,7 milliárd forint áll erre rendelkezésre, és nyilvánvaló, hogy a további emelésről a tárgyévi költségvetésben fogunk dönteni. Tehát felelősen kijelenthetjük, hogy a források rendelkezésre állnak.
Sajnáljuk, hogy az MSZP, amikor kormányon volt, akkor sem támogatta a hivatásosok illetményemelését, és most ellenzékben sem támogatja. Reméljük, majd egyszer megváltoztatják az álláspontjukat.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, a javaslatot a holnapi zárószavazáson szavazatukkal támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem