DR. VAS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A jelenlegi javaslat a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény technikai jellegű módosítását tartalmazza. A már korábban magas támogatottsággal elfogadott törvényjavaslat szövegét szükséges pontosítani, hogy minden tekintetben megfelelő legyen, és hogy a rendvédelmi állomány számára megvalósuljon a tervezett illetményemelés.
A javaslat két területen korrigálja a korábban elfogadott törvényjavaslatot. Az egyik rendelkezés az, hogy kiegészíti a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek országos parancsnoki vezetői körét az Országgyűlési Őrség parancsnokával; a módosítás a jelenlegi szabályokhoz képest érdemi változást nem eredményez.
A másik: a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény illetménynövekedési rendelkezéseinek megkérdőjelezhetetlensége érdekében szükséges a pontosítás. A Belügyminisztérium már elmondta, hogy elkötelezett a hivatásos állomány illetményemelésében. A hivatásos állomány részére 50 százalékos bérfejlesztésre kerül sor, ebből 2015. július 1-jei hatállyal kategóriánként eltérően az állomány átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztésére kerül sor, majd a következő öt évben (sic!), 2016. január 1-jétől 2019. január 1-jéig évente 5 százalékos illetményfejlesztésre kerül sor. Ezt a témát pontosítja a törvényjavaslat másik része.
Kérem, szavazatukkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem