KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattam a szocialisták vezérszónokát, és megállapítottam, hogy a tények sokasodó volta nem zavarja meg az éleslátását. Hiszen hadd mondjak néhány dolgot, amit kifejezetten rosszul mondott.
Természetesen most is van Magyarországon idegenrendészeti őrizetbe vétel mint jogintézmény, csak tilos a menekültekkel kapcsolatban használni. Az Unió ezzel kapcsolatban indított ellenünk eljárást, és kötelezte Magyarországot arra, hogy ezt szüntesse meg. Van menekültügyi őrizetbe vétel mint intézmény, de a jelenlegi keretek és szabályok nem teszik lehetővé, hogy úgy alkalmazza őket a magyar kormány, mint korábban az idegenrendészeti őrizetet. A menedékkérők kevesebb mint 5 százalékával szemben lehet ezt az intézményt használni, és nem tudunk ezen változtatni, az Unió pedig jelezte, hogy még ezt is soknak tartja. Tehát amit Harangozó úr ezzel kapcsolatban mondott, az alapvető tévedésen vagy a tények teljes félreértésén alapul.
Másrészt a gyűlöletkeltésről szóló tirádákat, amit hallottunk itt Harangozó úrtól, azt rendkívül furcsa hallgatni egy olyan párt képviselőjétől, aki a valaha volt legbrutálisabb magyargyűlölő kampányt folytatta annak idején, 2004. december 5-én, a magyar állampolgárság megadása esetén, a kettős állampolgárság kapcsán.
(10.40)
Sőt, ezt nem szégyelli, hiszen annak a plakátháborúnak a kampányarca, Bangóné Borbély Ildikó, aki az arcát adta annak, hogy ne szavazzatok a magyarok mellett a kettős állampolgárság megadásánál, itt ül közöttünk, behozták a parlamentbe! (Budai Gyula: Nincs itt!) Most nincs itt közöttünk, de természetesen, a szocialisták mellszélességgel vállalták, és az látszik, hogy ez a szellemiség jellemzi őket; a valaha volt legbrutálisabb magyargyűlölő kampányt folytatták a szocialisták egyébként, és ezt most is bátran vállalják. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem