GŐGÖS ZOLTÁN,

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN,
GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, elég elképesztő ötlettel állunk itt szemben, mármint a javaslat jelentős részében!
Demeter képviselőtársam azt mondta, hogy 2010 után komoly spórolásba kezdtek a politikában. Azért szeretném jelezni, hogy amióta ez a nemzetállam megvan, szerintem itt ennyi politikus vezető még nem volt, az államtitkárok számát különösen idesorolnám, és hogy pontosan a kistelepüléseken akartak spórolni, az meg a Fidesz logikáját egyértelműen mutatja, mert onnan úgyse tudnak visszaszólni, gondolják.
Én azt gondolom, hogy a Ház előtt volt és van nagyon sok olyan javaslat, ami a kormánypárt 2010-es hibás döntését normális módon tudná, demokratikus országnak megfelelő módon tudná korrigálni, többek között van a Fidesz soraiból is, képviselőtársam itt is van a teremben, Boldog képviselőtársunk, aki benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, ami visszatérne arra a normális rendre, hogy a településvezetők igenis legyenek megbecsülve azért a munkáért, amit végeznek.
(12.50)
Itt nagyon sok minden elhangzott, és az volt az érdekes, hogy az indoklás legalább háromnegyed része nem a közmunkáról szólt, tehát hogy miért van nekik sok dolguk. Egyébként én is úgy gondolom, hogy a legtöbb munkája az 500 lakos alatti település polgármesterének van, ugyanis neki szinte semmiféle hivatala nincsen, semmilyen segítsége nincsen, ő egy személyben falugondnok, gyógyszerellátó, iskolabuszsofőr, tehát sorolhatjuk. Tehát ami egy kistelepülésen elvégzendő feladat, annak 90 százaléka idetartozik. Úgy mellesleg meg nyilván, ha azt akarja, hogy értelmes közmunka legyen, foglalkoznia kell a közmunkásokkal is.
Én nagyon antidemokratikus megoldásnak tartanám, hogyha demokratikus úton megválasztott településvezetőket hoznánk olyan méltatlan helyzetbe, hogy nekik a belügyminiszter legyen a főnökük. Ilyet nem csinálnak normális országokban, ugyanis gondoljunk csak abba a helyzetbe, hogy ez olyan szoros póráz lehet, amit, én nem hiszem, hogy a képviselőtársaim komolyan gondolnak. Azt mondják itt, hogy ez egy kétharmados törvény. Igen, két kézzel meg fogjuk szavazni, hogyha visszaáll az a rend, amire több módosító is van, majdnem minden frakciónak van ilyen típusú javaslata, de én nem hiszem, hogy ehhez a törvényjavaslathoz normális ember adhatná a nevét. Nem lehet ilyet csinálni!
A másik, hogy itt elhangzott az is, hogy ez majd a közmunkáslétszám alapján lesz valahogy rendezve. Szeretném jelezni, hogy 80 ember, aki mondjuk, söpröget az utcán, az kevesebb feladat, minthogyha van 10 fővel egy intenzív kertészet. Ezt hogy fogják majd megállapítani? Ki fogja ezt megállapítani, hogy akkor most melyik polgármesternek jár vagy nem jár?
Volt itt egy olyan magyarázat is, valahol olvastam, hogy ez azért jó, mert így majdnem minden kistelepülési polgármester jövedelmét lehet rendezni, hiszen 97 százalékát érinti ez a dolog. Akkor miért nem azt a megoldást választjuk, hogy egyszerűen visszaállítjuk a régi rendet, ami volt, visszaállítjuk azt a fajta javadalmazást, ami volt? Abba kell egy olyan féket hozni, hogy mondjuk, egy huszonegynéhány fős meg harmincegynéhány fős településen ne lehessen félmillió forintos fizetés, na de ezt a kérdést lehetett volna kezelni máshogy is, nem úgy, hogy akkor mindenkit sújtunk, azt is egyébként, akit ezzel méltatlan helyzetbe hoznak.
Hogy kevesebb legyen a politikus - hát elérték, mert még talán most is van olyan település, ahol nem sikerült polgármestert választani, és ez ennek a következménye. Annak a fajta logikának a következménye, hogy mondjuk, a települési rangsorban a polgármester, aki szinte mindenért felel most már az új jogszabályok szerint, a nem tudom, hányadik a sorban, de nagyon messze van az élbolytól, és úgy gondolom, hogy ez méltatlan.
Azt is állítom, hogy ez a megoldás nekik sem tetszene. Nyilván a pénz mindenkinek jól jön, és lehet majd azt mondani, hogy ha az ellenzék ezzel szembemegy, mert azt már most jelzem, hogy mi ezt ebben a formában biztos, hogy nem tudjuk támogatni, hogy igen, mert mi nem akarjuk a polgármesterek fizetését emelni. Ebben az a hazugság, hogy mellé lehet nyugodtan tenni azokat a javaslatainkat, amiben részben fenntartottunk olyan törvényjavaslatot, ami ezt rendezné, illetve részben adtunk be önálló megoldási javaslatokat is. Csakhogy nyilván az a propagandagépezet, ami a kormány mögött van, és korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkezik, az majd ezeket nem mondja, csak azt mondja, hogy az a galád ellenzék már megint szembemegy, és nem akarja, hogy a polgármestereknek normális fizetése legyen.
Én pedig arra kérdezek vissza, hogy kinek az agyában fordult meg az az őrültség, hogy elvegyék a fizetést. Itt folyamatosan arról van szó, hogy ki mit vett el. A Fidesznek ez egy olyan ostoba döntése volt, a Fidesz-kormánynak, meg a Fidesz-frakciónak, hogy ezt támogatta, hogy venni kellene egy nagy levegőt és azt mondani, hogy kedves hölgyeim és uraim, kedves kistelepülési polgármesterek, ezt elrontottuk, ezt helyre fogjuk hozni, de nem úgy fogjuk helyrehozni, hogy majd a Belügyminisztériumot fölétek rendeljük munkáltatónak egy bizonyos javadalmazás esetén.
Én ennél nagyobb és ennél demokráciaellenesebb lépést még nem láttam. Ugyanis innentől majd elvárható lesz persze, hogy ő utána minden olyan ötletet végrehajtson, amikről majd a következő törvényjavaslatban tárgyalunk. Egyébként nem is tudom, hogy miért nem összevont általános vitát tartunk, ha már itt közmunkásokról van szó, közmunkásokról is, hiszen a következő törvény meg arról szól, hogy hogyan lehet majd cselédeket csinálni a közmunkásokból. És ez pontosan azért van, mert elvileg még az az ötlet is működne, hogyha nem abban a formában lenne megvalósítva, ahogy a törvényjavaslatban le van írva.
Én azt javaslom, képviselőtársaim, hogy nagyon gyorsan el kellene felejteni ezt a törvényjavaslatot, gyorsan visszavonni, és van a Ház előtt az a másik, szintén fideszes képviselőtől származó javaslat, ami ezt rendezi, azt visszahozni, és ahhoz megadjuk még az ötötödöt is, ha kell, és nagyon-nagyon gyorsan el lehet rendezni ezt a történetet, hogy ne maradjon ez a méltatlan helyzet, ami jelenleg a kistelepülési vezetőknél van.
Látom azt is, hogy nyilván most akarják rendezni azt a problémát, hogy néhány települést nem érdekeltek azok a szabályok, amit a Fidesz kitalált, és egy másik joghely bizonytalansága miatt emeltek fizetést. Most ebben a törvényjavaslatban az is benne van, hogy ilyen esetekben nyilván eljárhat majd a közigazgatási hivatal. Ebből is látszik, hogy más a közakarat, meg más, amit a képviselőtársaink, illetve a kormány kitalált. Ebben sem ártott volna 2015-ben egy nemzeti konzultáció, talán előbbre tartanánk, ugyanis én nem gondolom, hogy az államháztartás csődjét az okozza, hogyha egy kistelepülésen legalább 200 ezer forintja lehet egy polgármesternek vagy 250 ezer forintja fizetésként. Nem ez okozza az államháztartás csődjét. Ha már mindenáron spórolni akarnak, akkor körül kellene nézni, hogy kell-e annyi állami vezető, amennyi jelenleg ebben a rendszerben működik, hiszen ha valaki el akar intézni egy ügyet, már nem is tudja, kihez forduljon, mert érdekes módon aztán felelőse meg semminek nincsen. Na most, erre ez jó nyilván, hogy úgy szét lehet teríteni a felelősségi köröket, hogy igazából senki nem tudja, hogy miért felel, így persze nyilván felelősségre se vonható.
Ezért én azt kérem a képviselőtársaimtól, főleg a beterjesztőktől, hogy ettől az ötlettől nagyon gyorsan álljanak el. Ne tegyenek ilyen galádságot, ne hozzák az ellenzéket olyan helyzetbe, hogy olyan dolgot kelljen elutasítanunk, ami jó néhány emberen nyilván anyagilag segítene, de rettentően méltatlan helyzetbe hozná. Várjuk azt a törvényjavaslatot, amire nagyon sokszor mondtunk igent, és nem lenne kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e módosítani hozzá mondjuk azzal kapcsolatban bármilyen kétharmados jogszabályt.
Én erre kérem önöket, és gondolják azt végig, hogy mivel játszanak, amikor egy ilyen törvényjavaslattal állnak elő, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe hozhatják emberek százait, ami nem szerencsés, és abszolút antidemokratikus. Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem