Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget. Igen nehéz helyzetbe hoznak bennünket, amikor látszólag egy összegző vitát kellene folytatni arról, aminek az alapfokáról sem sikerült vitát provokálni, generálni, pedig látható, hogy a Jobbik frakciója igen elnéző volt az ÁSZ tevékenységét illető beszámoló kapcsán: nagyon sok éven keresztül olyan álláspontnak adtunk hangot, amely kritikus, de azért megengedő a tekintetben, hogy a fejlődés lehetőségét nyitva hagyja.
Most azt látjuk magunk előtt, hogy az általános vita során nagyon részletes, nagyon konkrét módon megfogalmaztuk azokat az elképesztően fájó hiányosságokat és azokat az elvárásokat, amelyeket muszáj hogy támasszunk mind a Számvevőszék tevékenységével szemben, mind a kormányzattal szemben, hogy kényszerítse ki azokat a beavatkozási eszközöket, amelyekkel a nemzetgazdaság hatékonysági mutatói javíthatók. De azt látjuk, hogy az előttünk fekvő beszámoló, aminek tulajdonképpen egy ilyen részletes tárgyalási vitaszakaszában vagyunk, egész egyszerűen nem felel meg azoknak az előírásoknak - részben törvényi előírásoknak is -, amelyeknek meg kellene.
Hogy egy-egy példát mondjak: önök egy olyan beszámoló elfogadására próbálnak biztatni bennünket, amely kapcsán az ÁSZ elnöke nem közöl összesített országos adatokat, nem tudjuk, hogy évente, ötévente vagy húszévente ellenőriztet-e, adott esetben sohasem. És ahogy a múltkor is elmondtam, az 5. § (4) bekezdésben, a Számvevőszékről szóló regulában található egy olyan kitétel, amely nagy-nagyon fontos, amelynek a) pontja szerint halaszthatatlan feladat lenne ellenőrizni az államháztartás körébe tartozó vagyon kezelését, a vagyonnal való gazdálkodást, az állami tulajdonban, résztulajdonban vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységét.
Ez egy nagyon-nagyon fontos feladat. És azt látjuk, hogy az ÁSZ letesz elénk egy olyan jelentést, amelynek értelmében nem ellenőrzött olyan hatalmas vagyonrészeket, amilyenekkel például az MNV Zrt., a MOL, az MVM, a MÁV, a BKK, a honvédség vagy éppen a TIG gazdálkodik. Tehát nem azt akarjuk mi mondani, hogy az ÁSZ bűnös mulasztások sorozatát halmozta fel, hanem bizony olyan hiányosságok lelhetők itt fel, amelyeknek meg kellene tudni felelni, és amelyekkel kapcsolatban nekünk adatokkal kellene rendelkeznünk.
És van egy visszatérő mániánk, ha úgy tetszik, ez pedig az, hogy van viszont a kormányzatnak egy bűnös mulasztása, ez az országleltár elképesztő hiánya, melynek értelmében a nemzeti vagyonról nem tudunk semmit. Az állami vagyon bizonyos elemeiről igen, de a nemzeti vagyon tekintetében teljesen tudatlan mind a kormányzat, mind az Országgyűlés azt illetően, hogy nemcsak a hidakat, főutakat, kisvasutakat - ahogy önök próbálták lajstromozni -, hanem az ország teljes stratégiai vagyontömegét egész egyszerűen nem tudjuk.
(11.20)
Nem tudják önök, hogy mennyi a családi ezüst, és ezt a tarthatatlan állapotot fenntartják idestova évek óta. Egész egyszerűen képtelenség egy nemzetgazdaság működését úgy tervezni, hogy önöknek fogalmuk sincs arról, hogy a nemzeti vagyon tárgykörébe mi tartozik, hiszen a stratégiai lehetőségeink, a kitörési útjaink is idetartoznának. Ezek összesítése évről évre elmarad. Az ÁSZ részéről azt nehezményezzük, hogy a kormányzat ezen bűnös mulasztásához asszisztál, nem hívja fel a figyelmet erre, és egész egyszerűen nem ad hangot azon észrevételeinknek, amelyek arra utalnának, hogy igen, valóban, ha nem tudják önök, hogy mennyi a családi ezüst, akkor hogyan tervezik a család további működését, és hogyan próbálnak, mondjuk, egy költségvetést tisztességes alapokon megtervezni.
Elismertük azt, hogy a tájékoztató szerinti 70 százalékos ellenőrzöttiszám-növekmény egy kiváló dolog. Tehát az, hogy szélesedik a tevékenység, diverzifikálódnak bizonyos folyamatok, ez üdvözlendő. Ha költségvetési forrásokkal is ellátásra kerül mindez, akkor azt mondjuk, hogy a jövő útja felé vezető valami. Ugyanakkor azt látjuk, hogy példának okáért önkormányzatok zárszámadásának az auditálásától valamilyen okból fázik az Állami Számvevőszék. Ez a feladat az Államkincstárhoz került, amelyről viszont tudvalévő, hogy nem auditáló szervezet. Tehát egész egyszerűen ott tartunk, hogy törvényi előírásoknak nem sikerül teljes mértékben megfelelni, és az ÁSZ jelentéséből az sem derül ki, hogy vizsgálja-e, hogy hogyan, milyen színvonalon látják el a települési önkormányzatok a törvényben rögzített feladataikat - itt ugye 21 kötelező feladatról volt szó. Nem derül ki, hogy mi volt a tárgya a számvevőszéki vizsgálatoknak, a központi költségvetési szervek, hangsúlyozom, körülbelül egyharmadánál, az sem, hogy a többi helyszínen hány ellenőri napot, illetve mennyi pénzt használtak fel ezekre a vizsgálatokra, mik voltak a fő megállapítások, hogyan realizálták ezeket.
Tehát számtalan olyan hiányossággal találkozunk, amelyből az következik, hogy az ÁSZ, amellett, hogy számos úgynevezett egyéb feladatra ragadtatja magát az utóbbi években, a fő feladata kapcsán bizony rendelkezik hiányosságokkal, vagy legalábbis a beszámolóiból tételesen nem derülnek ki ezek a nagyon fontos adatok, amelyekből nagyon fontos következtetéseket lehetne levonni. Ily módon nagyon fájlaljuk azt, hogy az általános vitaszakasz óta ezen kételyeinket meg sem kísérelték eloszlatni, még egy zárszóban sem. Miközben látható talán az előbbi adatokból, hogy a számvevőszéki ellenőrzési fő tevékenység legalábbis csorba vagy hiányos, az úgynevezett melléktevékenységek elképesztő módon feltörtek. A makrogazdasági elemzések, a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadói tevékenység; az egyik kedvencem a versenyképesség és a fenntartható növekedés összefüggéseinek ecsetelése, tehát ez az a kategória, amibe bármit be tudnánk préselni; az etikus közpénzügyi vezetőképzés, az integritásfelmérés, a holisztikus ellenőrzési megközelítés hangoztatása. Az egyik legfontosabb talán még a Pénzügyi Szemle gondozása, hiszen ez abszolút egy hasznos feladat. De azt látjuk, hogy ezen melléktevékenységek sokkal inkább kidomborodnak a fő tevékenységhez képes és a korábbi arányokhoz képest, és azt látjuk, hogy az ellenőrzési fő tevékenység csorbái bizony vagy nem kerülnek kiküszöbölésre, vagy pedig olyan adatok kerülnek elrejtésre előlünk, amelyek által nagyon fontos következtetéseket vonhatnák le, és amelyek ismeretében nagy bizalommal lehetne szavazni arról a beszámolóról, aminek a sötét foltjai így még mindig a homályban vannak, és sajnálatos módon nem kapunk segítséget ezek eloszlatásához. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem