DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolatban összefoglalnám a jelentés lényegét, illetve a Számvevőszéknek azokat a feladatait és az elvégzett tevékenységét, amelyről az előterjesztés szól.
Az Állami Számvevőszék küldetése, hogy szilárd, szakmai alapon álló, értékteremtő ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatás…, átlát-hatásó…, átláthatóságát - bocsánat! (Dr. Józsa István: Útelágazódás.) -, rendezettségét, és járuljon hozzá a jó kormányzáshoz. A Számvevőszék az elmúlt négy évben olyan átfogó megújulási folyamaton ment át, amely során szinte valamennyi tevékenység, terület, folyamat átalakult. Az elmúlt évek eredményeinek köszönhető, hogy ma a Számvevőszék erős, független intézményként őrködik a közpénzügyek átláthatósága, elszámoltathatósága és fejlődése felett.
A tavalyi évben - hogy a tényadatokról is beszéljünk - 233 számvevőszéki jelentés kiadmányozása történt meg, ezzel egyre szélesebb körben tudta megindítani a Számvevőszék a közpénzügyek rendbetételét. Az ÁSZ a jelentéseiben foglalt megállapítások alapján 2014-ben 574 címzettnek összesen 2642 intézkedési kötelemmel járó, megállapításon alapuló javaslatot fogalmazott meg, tehát végzi a tevékenységét. Az ÁSZ a törvényben rögzített felhatalmazásával élve a gyakorlatban is fokozottan érvényesíti a jogszabályban tükröződő hasznosulási szemléletet. Jelentéseinek száma a nemzetiségi önkormányzatok területén 105, az önkormányzati belső kontrollnál 40, az önkormányzati gazdasági társaságoknál 18, egyedi témákban 20, önkormányzati vagyon tekintetében 19, önkormányzatok pénzügyi ellenőrzése 11, felsőoktatási intézmények tekintetében 9, pártok, pártalapítványok 6 jelentés, víziközmű-társaságok 3.
Az ÁSZ kiemelt figyelmet fordít arra, hogy tevékenységével támogassa az Alaptörvényben és a stabilitási törvényben rögzített államadósság-szabályok betartását. Ennek megfelelően elemző munka keretében kezdte meg azon területek beazonosítását, amelyek ellenőrzésével elősegítheti az államadósságmutatóval kapcsolatos alkotmányos kötelezettségek teljesítését. Tehát a tevékenysége elsősorban erre irányul, nem a Józsa képviselő úr által felvetett kritika megfogalmazására.
Az állami és önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek ellenőrzésének egyik fókuszterületévé tette az önköltségszámítás szabályozottságának értékelését. Ezzel egyrészt az ÁSZ hozzájárulhat a rezsicsökkentés megalapozásához, másrészt előmozdíthatja a közszolgáltatások árát meghatározó elő- és utókalkuláció megbízhatóságának, átláthatóságának javítását.
Az ÁSZ a 2014-ben kiadmányozott számvevőszéki jelentésekhez kapcsolódó ellenőrzések során összesen 966 szervezethez jutott el, szemben a 2013. évi 569 ellenőrzöttel, s ezzel - ahogy Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is említette - 70 százalékkal nőtt az ellenőrzöttek száma. A növekedés többek között az önkormányzati témájú ellenőrzések számának megugrásával van összefüggésben, mivel a 2013. évi 249 önkormányzattal szemben a tavalyi esztendőben 408 önkormányzathoz jutott el az ÁSZ. Ez a növekedés elsősorban a nemzetiségi önkormányzatok ellenőrzéséhez köthető - köszönöm szépen szószóló úrnak a pozitív megnyilvánulásait, amelyekkel az ÁSZ tevékenységét méltatta -, mindemellett 2014-ben jóval több, szám szerint 21 önkormányzati többségi tulajdonban levő gazdasági társaságot ellenőrzött az ÁSZ.
Intézménytípusonként a központi költségvetési szervek közül 309-re, az önkormányzatiak közül 300-ra, a gazdasági társaságok közül 152-re és a társulások tekintetében 66-ra rúgott a szervezetek száma.
(11.40)
Az ellenőrzöttek több mint 60 százaléka központi költségvetési szerv, illetve helyi önkormányzat volt. A legtöbb központi költségvetési szervet a zárszámadási ellenőrzés érintette, szám szerint 226-ot, ami az ellenőrzöttek típusának több mint 70 százalékát teszi ki. Több számvevőszéki jelentést és dokumentumot tárgyaltak meg az országgyűlési bizottságok, az ÁSZ tájékoztató anyagokkal is támogatta az Országgyűlés munkáját. Továbbá a tanácsadó tevékenységen keresztül is közreműködött a széles értelemben vett törvényalkotási folyamatban, hiszen több jogszabálytervezet véleményezésével támogatott a jogalkotót. A megelőző év központi költségvetése végrehajtásának ellenőrzése az Állami Számvevőszék legfontosabb feladata, ennek hitelessége a jogállami működés egyik záloga. A zárszámadás során számolt be a végrehajtó hatalom a törvényhozó hatalomnak arról, hogy a központi költségvetésről szóló törvényben előírt bevételeket beszedte-e, és az így befolyó közpénzt az Országgyűlés által meghatározott célokra szabályosan költötte-e el.
A bíróságok gazdálkodásának 2008-2014 évekre vonatkozó ellenőrzésével a 2012-ben megújult bírósági intézményrendszerhez nyújtott mélyebb és szélesebb körű áttekintést a jogelőd szervezetek gazdálkodási folyamatairól, az alkalmazott kontrollok megfelelőségéről, azok gyenge pontjairól. Az ÁSZ ellenőrizte a korábbi és megújult közbeszerzési rendszer működését. Az ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy 2008-2012 között a közbeszerzési törvény módosításai és az új közbeszerzési törvény hozzájárultak-e a jogalkotás célkitűzéseinek megvalósulásához, és mindezt a központi intézményrendszer szabályszerű működésével elősegítette-e.
Az ÁSZ a törvényi előírásoknak megfelelően évente ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosijog-gyakorlást. 2013-ra vonatkozóan ellenőrizte a tulajdonosijog-gyakorláshoz szükséges kontrollkörnyezet kialakítását, a szervezeteknél a jogszabályokban előírt vagyonátadással és -átvétellel összefüggő intézkedések szabályszerűségét, az állami tulajdonú ingatlanokkal való gazdálkodás során a belső kontrollrendszer kialakítását és működését. A Számvevőszék 2014-ben is folytatta az önkormányzatokat érintő témacsoportos ellenőrzéseket, és összesen 196 számvevőszéki jelentést - ebből 18 önkormányzati gazdasági társaság - hozott nyilvánosságra.
Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettsége, hogy a költségvetési támogatásban részesülő pártok és pártalapítványok gazdálkodását kétévente ellenőrizze. Az ÁSZ a jelentéseiben a pártok és pártalapítványok gazdálkodásának törvényességi ellenőrzése során feltárt hiányosságok bemutatásával támogatja az Országgyűlést a jogszabályi környezet megújításában.
A tanácsadói és elemzői munka keretébe tartozik a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat véleményezése, a Költségvetési Tanács feladatellátásának támogatása, a csalás és a korrupció elleni küzdelem. Mindemellett tanácsadó tevékenységek keretében járul hozzá a Számvevőszék a közpénzügyek fejlődésének előmozdításához. Ezen szempontok alapján tette meg a Gazdasági bizottság az indítványát a parlamenti határozathoz, és kérem képviselőtársaimat, hogy fogadják el a javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem