BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. Ahogy a felvezetőben említettem, én is azt látom, hogy valóban, itt a multinacionális nagyvállalatok állnak a szervezkedés mögött, és nyilvánvalóan a piacvesztéstől félnek igazán. Hogy munkahelyek elvesztéséről beszélnek, ezt megszokhattuk már, hiszen mindannyian emlékszünk még arra ebben a Házban, hogy amikor az egészségünk védelme érdekében egy új törvényt alkottunk, amelyben jelentősen korlátoztuk a dohányzás lehetőségét, sőt megtiltottuk azt éttermekben, munkahelyeken és minden egyéb zárt helyiségben, akkor mindenféle számításokkal álltak elő, mégpedig értelemszerűen az éttermi vállalkozások - nyilvánvalóan szintén a dohánylobbi nyomására -, és mutatták be, hogy hány munkahely fog megszűnni, hány étterem fog bezárni. Nos, az eredmény ezzel éppen ellentétes lett, nemhogy bezártak volna éttermek és nemhogy csökkent volna a forgalmuk, hanem nőtt a forgalom, mert sokkal kulturáltabb és egészségesebb körülményeket tudnak biztosítani. Azt gondolom, hogy ebben az esetben is erről lehet szó.
A BAT, a pécsi dohánygyár esetében pedig azért tartom különösen érdekesnek és érthetetlennek az akciót, hiszen éppen a mai parlamenti döntésnek köszönhetően 2,5 milliárdnyi adókedvezményt kapott, hogy meg tudjuk védeni a munkahelyeket és azt a beruházást, amit Pécsen teremtett, és bizalmat előlegezzünk meg a következő beruházásoknak. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem