PÓCS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

PÓCS JÁNOS
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. „Nem másra szolgál a mi eleink tündöklése nékünk, mint hogy szövétnekként világító fáklyával fussuk be a mi életünk pályáját.”
Tisztelt Országgyűlés! Gróf Zrínyi Miklós költő és hadvezér XVII. századi gondolatát idézem, amely ma, a XXI. században is megkerülhetetlenül időszerű. Örök érvényű, mert költői nyelvezettel ugyan, de cselekvő nemzettudatra ösztönöz. Hiszen az ősök tisztelete, hagyományaink megőrzése nélkül nincs egészséges nemzeti jövő sem.
(20.10)
Különös és egyben megtisztelő, hogy az új Magyar Országgyűlés 2014. május 6-án, a jászkun önmegváltás magyar nemzeti emléknapján - amelyet a tisztelt Ház 2014. február 4-én fogadott el országgyűlési határozatával, emelte a magyar nemzeti emléknapok sorába - tartotta alakuló ülését ünnepélyes keretek között.
269 évvel ezelőtt, 1745. május 6-án Mária Terézia királynő a jász és kun kerületek számára kegyesen adományozott ősi kiváltságaikat kibővítette és megerősítette. Ezzel a jászokat és kunokat visszahelyezte a vérrel szerzett privilégiumaikba. Mindezeket bársonyba kötött és nagy titkos függőpecséttel hitelesített kiváltságlevéllel rögzítette és adományozta.
Idézem: „Hogy kegyesen tekintetbe véve elődeinknek, őseinknek különböző alkalmakkor és körülmények között igen sokszor véreik ontásával, néhai megdicsőült magyar királyok és az ország Szent Koronája iránt érzett, tanúsított hívséges és hasznos áldozatkészségüket, nemkülönben saját maguk szolgálatait és érdemeit, melyek különböző esetekben a király, a birodalom, a közjó és éppúgy, mint a felségünk érdekében is hűséggel és haszonnal teljesítettek és szereztek, ezen kerületek imént bemutatott kiváltságokmányait kegyesen megerősítendőnek és adományozandónak tartottuk.”
Tisztelt Országgyűlés! Ez az évforduló cselekvő nemzettudatra ösztönöz, hiszen a magyar nemzeti emléknap valamely kiemelkedő történelmi eseménynek a hétköznapoktól eltérő napja, amelyet az adott történelmi tény tartalmában és külsőségeiben is ünnepélyes, fennkölt módon, ünnepségek és megemlékezések rendezésével idéz fel. A jászok és a kunok a magyaroktól eltérő eredetük és nyelvük ellenére a nyelvükben és nemzettudatukban is olyan magyarokká váltak, akik a múltban, a jelenben és a jövőben is büszkék a származásukra. Hiszen Magyarországot évszázadokon keresztül számukra adományozott kiváltságaik alapján katonaként vérükkel szolgálták, és eleget tettek még Árpád-házi királyainknak tett felajánlásuknak: vérrel védeni a hazát. E felfogás és ez a hazaszeretet a XXI. században is valamennyi jász és kun sajátja.
Tisztelt Országgyűlés! A jászkun önmegváltás magyar nemzeti emléknappá nyilvánításának örök emlékezetére a Jász-Nagykun-Szolnok, a Bács-Kiskun, a Pest megyei, a jászkun és társönkormányzatok, társadalmi szervezetek nevében is kérem, fogadják nagyrabecsülésünk kinyilvánításaként Mária Terézia királynő kiváltságlevelének ezt az ezen alkalomra kibocsátott díszkiadását (Felmutatja.), egyben országépítő munkájukhoz sok sikert kívánok.
Kérem, engedjék meg, hogy felszólalásomat egy ismert dalszöveg részletével zárjam: „Jászok, kunok, avarok! Ma már mindannyian magyarok. Duna-Tisza-közén, édes hazánk ölén vérünk összeforrt”.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem