DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Rendőrakadémia, a CEPOL az uniós tagországok rendőrtisztjeinek képzésében részt vevő uniós ügynökség. Célja a bűnözés leküzdése, valamint az, hogy a közbiztonság, jog- és közrend fenntartása érdekében elősegítse a jobb európai együttműködést. Feladatai az évek során jelentősen bővültek, és az ügynökség egyre fontos szerepet játszik az Unió biztonságának fenntartásához szükséges ismeretek terjesztésében. A CEPOL nagyon fontos intézmény, az Európai Rendőrakadémia költözik Magyarországra, vagyis Budapest lesz az európai rendőrképzés legfontosabb központja. A rendőr-akadémia egyik legfontosabb feladata például, hogy ösztönözze a határon átnyúló bűnüldözési együttműködést. Ez a siker egy több mint egyéves kemény tárgyalás eredménye. Ez a magyar kormány és a magyar európai parlamenti képviselők közös sikere, de nagyon fontos elismerés Magyarország számára.
Annak, hogy a CEPOL Magyarországra költözhet, több előzménye is volt az elmúlt években, évtizedekben. Magyarország hagyományosan jelentős szerepet játszik a nemzetközi és európai rendészeti képzésben, hiszen eddig is aktívan vettünk részt a CEPOL tevékenységében, ahogy a Közép-európai Rendőrakadémiában is, valamint a nemzetközi rendészeti akadémiának is helyszínt biztosítunk. A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központja révén folyamatosan kiemelt figyelmet fordítunk erre a területre.
Tisztelt Országgyűlés! A német munkanyelvű KERA 1992 óta működik Budapesten. A KERA célja a közös továbbképzésekkel elősegíteni, támogatni a gyakorlati nemzetközi rendészeti együttműködést a szervezett és a határon átnyúló bűnözés elleni tevékenységben. Tagországai: Ausztria, Magyarország mint alapítók, Csehország, Németország, Svájc, Szlovákia és Szlovénia.
Magyarország ad otthont az ILEA-nak is, ezt a köznyelv FBI-akadémiának ismeri. Az akadémiát az amerikai fél által kinevezett amerikai igazgató vezeti, aki az FBI kiemelt különleges ügynöke és egyúttal a budapesti amerikai nagykövetség jogi attasé szintű diplomatája. 2013 nyarán világossá vált, hogy a tagállamoknak haladéktalanul székhelyet kell találniuk a CEPOL számára. A Belügyminisztérium ekkor a kormány által jóváhagyott előterjesztését követően Magyarország is pályázatot nyújtott be. A tapasztalatoknak köszönhetően igen komoly súllyal esett latba a pályázat elbírálásánál az, hogy Magyarország a nemzetközi együttműködésben igen jelentős eredményeket tudhat magáénak.
2013. október 8-ai ülésükön a tagállami belügyminiszterek hat másik pályázattal szemben a magyar pályázatot támogatták. Ezt a döntést az Európai Parlament is jóváhagyta, és 2014 májusában elfogadásra került az a rendelet, amely a CEPOL székhelyeként Budapestet mondja ki. A CEPOL székhelyeként a biztonsági követelményeknek és a XXI. század igényeinek megfelelően felújított Ó utca 27. szám alatti épületet biztosítjuk. Az épület felújítása befejeződött, és szeptember 1-jével a CEPOL azt birtokba is vette, ezekben a hetekben a működés folyamatosságának biztosítása mellett zajlik az ügynökség eszközeinek és állományának Budapestre költözése.
Az uniós rendelet és a szokásos gyakorlat szerint is az uniós ügynökségek a székhelyük szerinti tagállammal úgynevezett székhelyegyezményt kötnek. Ez tartalmazza a működésük alapvető szabályait, kiváltságaikat, és rögzíti mentességeiket. Jelen törvényjavaslat a magyar kormány és a CEPOL között 2014. augusztus 18-án aláírt székhelyegyezmény megerősítéséhez kéri az Országgyűlés jóváhagyását.
(19.10)
Az ügynökség székhelyének megszerzése jelentős siker Magyarország számára, tekintettel arra, hogy az Unióhoz történő 2004. május 1-jei csatlakozásunkat követően ez az első uniós ügynökség, amely Magyarországot választotta székhelyül. Ezért kérem a tisztelt képviselőket, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem