KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Amit ön felolvasott, abból is látszik, hogy a szűrőközpontra igény volna, és nemcsak abban az egy évben, amíg működött, hanem most is igény volna rá.
Önök egy évvel a vörösiszap-katasztrófa után levonultak a területről, levették a kezüket Devecserről, a devecseri emberek azonban ott maradtak, és továbbra is elszenvedik a hátrányos hatásait ennek a katasztrófának. Még egyszer mondom: sokszor csak évekkel később jelentkezik a hatása ezeknek a légúti megbetegedéseknek, illetve ennek a maró, lúgos vörösiszappor folyamatos belégzésének, ami hónapokig utána, a vörösiszap-tározó nem megfelelő lefedése után is bekövetkezett, hiszen a szél hordta a port. Most már ez a hatás csökkent vagy megszűnt ott a településen, azonban az ott élő emberek biztonsága és egészségügyi felmérése érdekében szükség volna arra, hogy ez a szűrőközpont folyamatosan működjön, és rendszeres időközönként szűrje a Devecserben élő polgárokat, embereket. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem