DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Kishantos ügyében többször és többedszerre hangzik el kérdés és felszólalás a Házban, mindig politikai jellegű. Olyan jó lenne, ha az ökológiai gazdálkodással kapcsolatosan vagy a tájgazdálkodással kapcsolatosan a szakmai kérdésekről beszélhetnénk.
Az első felvetésére, ami az egyetemi autonómiát érinti, arra nagyon egyszerű a válasz: egyetemi autonómia kérdésébe nem kívánunk beleszólni, és nem kívánunk sem vitatkozni, sem megmagyarázni ezeket a döntéseket.
Kishantos kérdése pedig véleményünk szerint nagyon egyszerű és egyértelmű kérdésekből eredeztethető. Az első kérdés így hangzik, hogy Kishantos szerződése lejárt. Senkitől nem vettünk el semmit. A második kérdés pedig az, hogy ez a föld nem Kishantos földje volt, visszaadni ezért értelmezhetetlen. Ez a föld a magyar állam tulajdona, azaz mindnyájunké. Senki nem vitatja, hogy 2013. október 31-én lejárt a haszonbérleti szerződése, az NFA pedig 2012. október 10-én nyilvános pályázaton meghirdette a társaság által bérelt összesen 452 hektár terület haszonbérleti jogát.
A haszonbérleti szerződésben az új haszonbérlők a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által korábban ötéves időtartamra vállalt agrár-környezet-gazdálkodási program támogatási időszakának lejártáig önkéntesen kötelezettséget vállaltak arra, hogy a bérelt területeken az AKG integrált szántóföldi növénytermesztési célprogram előírásának betartása érdekében a célprogram előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.
A pályázati rendszer a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával minden pályázónak lehetővé tette a sikeres pályázatot. A pályázati eljárás a haszonbérleti pályázatokra vonatkozó (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) valamennyi jogszabályi rendelkezés betartásával zárult le. Majd folytatjuk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem