DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Fertő menti kerékpáros útvonal, a magyar szakasz kerékpárforgalmi létesítményeinek építésére és fejlesztésére 2013-ban mintegy 450 millió forintot csoportosítottunk át. Ebből a forrásból indult meg a kerékpárút tervezése, valamint egyes, nem építésiengedély-köteles szakaszokon a kivitelezés és a felújítás is.
A hiányzó szakaszok megépítésére a regionális operatív programban mintegy 700 millió forint forrás áll rendelkezésre. E forrást a kiviteli tervek és a végleges költségvetés ismeretében 2014 tavaszán további 105 millió forinttal egészítettük ki. A nem engedélyköteles szakaszok kivitelezése várhatóan még az idén megkezdődik, 2015 nyarára be is befejeződik. Egy kivétellel az összes engedélyköteles szakasz jogerős építési engedéllyel rendelkezik, az engedélyek birtokában jövő tavasszal megindulhatnak és a nyár végére le is zárulhatnak a munkálatok.
A Fertő-parti településeken a fejlesztés keretében többségében belterületi kerékpársávok és kerékpáros nyomvonalak kialakítását tervezzük. A Fertőrákos-Balf és Balf-Fertőboz között osztrák mintára a mezőgazdasági utakat tesszük kerékpározhatóvá.
Köszönöm kérdését és figyelmét. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem