DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor önt nem éri meglepetés, ha már előre föltette a kérdéseket, és elmondta a válaszokat is a kérdésre. (Dr. Bárándy Gergely: Amit nem szeretnék, ugye?) Nagyon udvarias volt. (Lázár János: Jó ügyvéd.) Akkor legalább nem lepődött meg azon, hogy mit válaszoltam. De valóban, komolyra fordítva a szót, a valós helyzetnek megfelelő választ adtam meg a legjobb tudásom szerint. (Dr. Bárándy Gergely: Elég kevés ez a tudás.)
Tisztelt Képviselő Úr! Arra törekszem, hogy az ön kérdésére, azonnali kérdésére a valóságnak megfelelő választ adjam meg. Ez megtörtént, még egyszer mondom. (Dr. Bárándy Gergely: A pénzzel mi történt?) Semmiféle jogsértés nem történt. Ön hivatkozott az országos rendőrfőkapitány úr válaszára, ezt a választ megkapta.
A rendőrség törvényesen járt el, és még egyszer mondom, szeretném kihangsúlyozni, a rendőri intézkedésekkel szemben tudomásom szerint semmiféle jogorvoslati kérelmet nem nyújtottak be. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem