DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon hangzatos bennünket azzal vádolni, hogy kiszámíthatatlan az adópolitika, de hadd kérdezzek vissza: nem Magyarország volt az úttörő ebben? Nem Magyarország kezdeményezte a világon egyedülállóan először ennek a szabadságát? Azt hiszem, hogy pontosan Magyarország volt ez.
Hogy ezt be kell illeszteni, be kell tudnunk illeszteni az európai jogrendbe, az az elkövetkező időszak feladata, és azt kérem öntől, hogy mielőtt riogatással, rémisztéssel, olyan (Apáti István közbeszólása.) félelmek bevezetésével népszerűsíti a fölszólalását, hadd kérjem azt, hogy térjünk vissza akkor erre a kérdésre, amikor előttünk lesz az adótörvényeknek ez a része, és erről konkrétan, lépésről lépésre tudunk beszélni. És adja meg a módját annak, hogy a magyar kormány meg tudja védeni, be tudja fejezni azt a küzdelmet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami a pálinka kapcsán tart.
Köszönöm szépen megtisztelő kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem