DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az egyik legnagyszerűbb dolog, amikor valaki teljesen önérdek nélkül tesz másokért anélkül, hogy bármifajta hasznát lesné a dologból. Ezért önkéntes munkával segít azokon, akik valamilyen szempontból nehéz helyzetben vannak, vagy valamilyen közös ügyet elő tudnak mozdítani. Mint az ön által idézett „72 óra kompromisszum nélkül” akcióban, aminek az a lényege, hogy valaki 72 óráig az önzést félreteszi, és saját maga aláveti magát más emberek érdekének, másokért dolgozik, ennek a megnyitóján volt szerencsém nekem is részt venni. Én magam is részt vettem az egyik akcióban. De amikor még ez indult, annak idején még mint a KIM-nek, ami nem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, hanem a Katolikus Ifjúsági Mozgalmat jelenti, annak a tagjaként én is a szervezője voltam ezeknek az önkéntes akcióknak, és láttam, hogy az embereknek igenis, erre nagyon nagy igénye van, és sokan keresik az alkalmat, hogy ezt kifejezzék.
Ettől függetlenül és az én korábbi tevékenységemtől függetlenül is még korábban döntött arról a minisztérium, hogy ezt az önkéntes toborzó, önkéntes közvetítő, koordináló és a médiában is megjelenő akciót 5 millió forinttal támogatja, túl azon, hogy a történelmi egyházak is nagy áldozatot vállaltak ennek a beindításáért, és biztosították a szervezeti kereteit.
Ön is tudja, hogy az önkéntesség kultúrájának az elterjesztésére az érettségi előtti 50 óra közösségi munkát bevezettük, pontosan azért, hogy kinek-kinek legyen alapélménye már az iskolája során is. Ezeknek az intézkedéseknek vagy az önkéntesség éve meghirdetésének a magyar EU-elnökség idején volt eredménye, hiszen 4 százalékkal nőtt 2011 és ’14 között a 18 év feletti önkéntesek száma.
Az Új Széchenyi-terv keretében az önkéntességre külön pályázati felhívásokat tettünk közzé, 1,7 milliárd forint értékben 102 szervezet részesült ilyen támogatásban. Pro Voluntarius-díjat alapítottunk 2013-ban, amelynek pont december 1-jén, nemsokára lesz a díjátadója, amely közel esik a december 5-ei nemzetközi önkéntességi naphoz.
Tehát nemcsak tanácsadással, információkkal, önkéntespontokkal a megyeszékhelyeken, hanem konkrét anyagi támogatással is százas nagyságrendben segítettünk szervezeteket az önkéntesség terjesztésében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem