DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A történelmet mindig a győztesek írják, fogalmazta meg bő két évszázada Napóleon. A történelem - mint az élet tanítómestere - viszont azt is többször megmutatta, hogy miként válnak az egykor legyőzöttek győztessé, és az egykoron elfeledett hősök és hősi tettek miként törnek a sötétségből a napfényre.
Az 1956 novemberében vérbe fojtott forradalmunk és az azt követő megtorlások hosszú évtizedekre emigrációba vagy hallgatásba kényszerítették a magyar szabadság ügye iránt legelkötelezettebb honfitársainkat, és kényszerű ismeretlenségre kárhoztatták mindazokat, akiknek a szülőföldje ugyan nem Magyarország volt, de ’56 őszén a szívük mégis együtt dobogott hazánkéval. Mi, magyarok is megtapasztalhattuk, hogy legyőzött hőseink, mártírjaink a rendszerváltás éveiben miként váltak győztessé, és rehabilitálásuk vagy éppen újratemetésük emelkedett lelkisége micsoda változások katalizátorává vált. Éppen ezért kötelességünk emlékezni és emlékeztetni.
De nemcsak hazánk fiainak hősiességére kell emlékeznünk, hanem azoknak a külföldieknek az emlékezetét is meg kell őriznünk, akik a nagyhatalmi paktumok ellenére is felvállalták a magyar ügy nemzetközi képviseletét. E nagyszerű emberek sorából is kiemelkedik a pontosan 55 évvel ezelőtt gyanús körülmények között elhunyt dán diplomata, Povl Bang-Jensen, aki azért, hogy a magyar ügyet felkarolja, kész volt mindent kockára tenni.
1957 januárjában állították föl az 1956-os magyar forradalmat és a megtorlásokat vizsgáló öt ország képviselőit tömörítő ENSZ-bizottságot. A bizottsági munka oroszlánrészét Bang-Jensen másodtitkár vállalta magára. Az ötös bizottság titkos kihallgatáson fogadott 111 olyan személyt, aki a forradalomban részt vett, akik többsége a neve elhallgatását kérte, a Kádár-rezsim bosszújától féltve itthon hagyott rokonaikat, hozzátartozóikat. A bizottság előzetes jelentése 1957 júniusában látott napvilágot, s azáltal, hogy egyértelműen megbélyegezte a Szovjetunió beavatkozását, hazánk lerohanását, a kommunista Kádár-rendszer hatalomba helyezését, tulajdonképpen nagyon komoly nemzetközi bonyodalmat okozott.
Az így kialakult helyzetet sokak szerint fel lehetett volna akkor arra használni, hogy elejét vegyék a további megtorlásoknak. Ezt a lehetőséget azonban az ENSZ akkori vezetése lényegében elszabotálta. Sőt, ahogy boldog emlékű Varga Laci bátyánk fogalmazott, feltehetőleg a Szovjetunió nemzetközi erősödésének következtében Jensent a magyar tanúk neveinek átadására utasították. Ő az adott szavára hivatkozva ezt megtagadta, a forradalmárok listáját elégette, amiért az ötgyermekes dán diplomatát hivatalából felfüggesztették, majd kirúgták. Később egy menekülteket segélyező szervezetben kapott átmenetileg munkát. 1959 novemberének egy hűvös reggelén is odaindult, de oda sohasem érkezett meg. Az ENSZ Közgyűlésén a magyar ügy tárgyalásának újabb fordulója éppen 1959. november 25-én volt esedékes, és ezen a napon hajnalban találták meg az egyébként balkezes Bang-Jensent a New York-i Alley Pond Parkban átlőtt jobb halántékkal.
Tisztelt Képviselőtársaim! 1990-ben Magyarországon a mártír dán diplomatát a magyar forradalom és szabadságharc dán hősének nyilvánították, 1991-ben a Forradalomért-emlékéremmel tüntették ki, 1992-ben koppenhágai nyughelyén magyar emléktáblát avattak. Halálának 50. évfordulóján a Külügyminisztérium Bem téri épületének aulájában emlékszobrot állítottak, ő lett így ez idáig az egyetlen külföldi személy, akinek szobra a Külügyminisztériumban található.
Tisztelettel arra kérem önöket, hogy emlékezzünk Povl Bang-Jensenre és mindazokra az ismert vagy ismeretlen külföldiekre, akik az ’56-os magyar ügyet magukénak vallották, a menekültjeinket befogadták és segítették, vagy éppen önzetlenül azért küzdöttek, hogy a világ megismerhesse az igazságot 1956-ról, a magyar nép áldozatáról. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
