MIRKÓCZKI ÁDÁM,
MIRKÓCZKI ÁDÁM,
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is hasonló érvekkel készültem, mint Molnár Zsolt elnök úr, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, egy kicsit más aspektusból természetesen. De azt gondolom, fontos megjegyezni az elején, hogy a tavalyi, a 2013-as módosítást mi előzte meg, ami nagy-nagy öröm volt, és ez részben abból fakadt, hogy azért a nemzetbiztonság kérdése pártállástól függetlenül minden frakciónak, minden pártnak egyaránt fontos. A tavalyi módosítást, ami, ugye most, az Alkotmánybíróságnak köszönhetően pontosításra kerül, megelőzte a bizottságban egy elég komoly közös vita, közös munka, majd bizottsági üléseken kívüli egyeztetések, amelyek lényegében szinte egy konszenzusos álláspontot teremtettek. Ezt azért mondom most kritikaként, hogy a jelen módosításnál ez nem volt meg, de bízom benne, hogy a szerdáig benyújtandó módosító indítványok megvitatása és a tényleg objektív észérvek vitája meghozza majd a kellő konszenzust.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy tökéletes átvilágítás, mindenre kiterjedő, tökéletes mechanizmus nincs, hiszen porszem mindig kerülhet a gépezetbe. Ugyanakkor ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, hogy a legnagyobb probléma, amit most már az elmúlt időszak tapasztalatai alapján szerintem mondhatunk, hogy minden abból fakad, hogyha nem következetesen van betartva, vagy ne adj’ isten, egyes esetekben a kettős mérce megvalósulni látszik. Nem biztos, hogy szándékosan, de úgy gondolom, az elmúlt évek példái alapján sok ilyet lehetne hozni. És több helyen sajnos erre lehetőséget ad az egzaktság hiánya, a nem teljes körű felsorolás, illetve nagyon sok olyan gumiparagrafus ágyaz meg ennek a jelenségnek, amelyeket, azt gondolom, lehetne mindenképpen módosítani, és kellene is módosítani.
Annak, hogy új feladat lesz a Nemzetbiztonsági bizottság részére, vagy régi-új, hogy a felülvizsgálati eljárásról, annak tájékoztatásáról majd az alapvető jogok biztosának köszönhetően a panasszal foglalkozhatunk, én ennek részben örülök, hiszen egy picit kezdett kiüresedni a tekintetben, hogy ilyen esetekben nem volt dolga a bizottságnak. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy ne a bizottság játssza el természetesen az adott szolgálat szerepét, hiszen nem mi vagyunk azok a szakemberek, akik ezeket a kockázati tényezőket föltárják vagy éppen bizonyítják, de sokszor pontosan a kívülálló okán, és mivel nagyon sok ilyen tapasztalattal bírunk már, talán tudjuk néha előbbre vinni vagy segíteni az ügyet.
Amit problémának tartok, rögtön a 4. §, ahol tételesen föl van sorolva, hogy mi minősül nemzetbiztonsági kockázatnak. Itt nem azt akarom kiemelni, hogy ez nem így van, hiszen nemzetbiztonsági kockázatnak minősül, ha az illető személyével szemben olyan körülmény áll fenn, amely sérti vagy veszélyezteti a minősített adat védelméhez fűződő érdekeket. Ez abszolút így van, teljes mértékben egyetértek. Hát mi az igazi nemzetbiztonsági kockázat, ha nem ez? Amit azonban szeretnék az elmúlt időszakból negatív példaként hozni, és nem vitát akarok ezzel generálni, csak már véget értek a kampányok és a különböző választások, és azt gondolom, most már beszélhetünk objektíven arról, ha három példát említek meg, részben az előző ciklusból, részben a jelenlegi ciklusból.
Ugye, ott volt a Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló külön albizottság, és bizony-bizony még a titkosítás feloldása előtt komplett, hogy is mondjam, majdhogynem oldalak vagy nagyon komoly bekezdések jelentek meg a sajtóban. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ha itt komolyan veszi a szolgálat és az érintett intézmény azt, hogy amíg ezek a minősített adatok nincsenek feloldva, akár a bizottságon belül, a bizottság tagjai között vagy a bizottságba frakciók által delegált szakértők közül valaki egy az egyben, tételesen átadott információkat a sajtó részére. De az is lehet, hogy éppen a szolgálatok valamelyik érintettje adott ki információkat. Aztán, kronológiailag megyek, jött a Simon Gábor-ügy, itt is hasonló volt a helyzet. Majd jött a Kovács Béla-ügy, és megint hasonló volt a helyzet. És ami a probléma, hogy nem követte igazából semmilyen vizsgálat. Talán elnök úr meg tud erősíteni, hogy ez több esetben probléma volt különböző zárt ülések után, hogy a sajtóban olyan dolgok jelentek meg, amelyek, hát, finoman fogalmazok, mondjuk úgy, hogy a titoksértést minimum súrolták. És ugye, mindig az volt, hogy hát, nem valósult meg, jó, rendben. És akkor az adott illető, most teljesen mindegy, hogy politikus, szakértő, esetleg a titkosszolgálat valamely tagja gondolhatta úgy, hogy jó, hát akkor feszegethetjük a határokat, és mehetünk tovább.
Miért mondom mindezt? Azért, mert azt gondolom, hogy itt van némi következetlenség. És ha ilyet előírunk, nem véletlenül írjuk elő bizonyos státusokban, hogy a minősített adatok, ugye, a legkényesebb dolgok ezen a területen, akkor azok maximálisan védve legyenek, ne legyenek sértve. Hiszen elég, ha csak félig állítok valamit vagy félig kérdezek valamit, közben azért csöpögtetünk is, és ez alkalmas akár a gazdasági életben, akár a politikai életben, akár más fontos szegmensben, hogy is mondjam, minimum manipulálásra vagy éppen zsarolásra. Azt gondolom, ezt egy picit jó lenne, és ez nem a mi dolgunk, csak mondom, hogy jó lenne, ha a hatóságok, illetve az érintettek ezt sokkal komolyabban vennék.
Azt gondolom, nem szerencsés az sem, ami az 5. §-ban van, hogy a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kötött munkaköröket, tisztségeket és beosztásokat nemcsak a törvény, a rendelet, a közjogi… - most nem akarom végigsorolni -, hanem munkáltatói intézkedés is meghatározhat. Azt gondolom, szerencsés lenne megelőzni a kettős mércét azzal, hogy ha ez is tételesen föl lenne sorolva, hogy ki és milyen esetekben. Mert ez megint olyan, nem akarok jogászkodni, főleg, hogy nem is vagyok jogász, de nekem ilyen gumiparagrafusnak tűnik, hogy egyes esetekben ezt majd meg lehet tenni, más esetekben meg lehet, hogy elvárandó lenne, de mivel nem fogalmaz egyértelműen a törvény, ezért, hogy is mondjam, az alkalmazása nem lehet vagy nem biztos, hogy egységes lesz.
Amire még szeretném fölhívni a figyelmet, a 17-18. §-ban annak definiálása, hogy mit vizsgál a felülvizsgálati eljárásban, és ezt Németh alelnök úr is összefoglalta, hogy mely esetekben kell újra lefolytatni ezt a bizonyos vizsgálatot. Nem szorosan idetartozik, de azért itt szeretném fölhívni rá a figyelmet: idegen állampolgárság, külföldi útlevél megszerzése. Amikor mi azt kértük, és gondoljunk bele akár a katonai területen, akár valamelyik nemzetbiztonsági szolgálat különböző munkatársainál, ha ilyen dolgok lehetnek kockázati tényezők, és azt mondom, hogy lehetnek, nagyon helyes, hogy ez belekerült, akkor hogy létezik az, hogy választott országgyűlési képviselők esetében ez egyáltalán nem fontos.
(20.10)
Azoknak a választott országgyűlési képviselőknek az esetében, akik például törvényt alkotnak arról, hogy majd azok az érintett szolgálatok kit, miért és mi alapján minősíthetnek adott esetben kockázati tényezőnek. Még egyszer mondom, ez nem ehhez a törvényhez tartozik, csak itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy fölhívjam a figyelmet arra, és volt itt egy már említett Simon-ügy is, ahol ez bizony fölmerült mint kockázati tényező, függetlenül attól, hogy úgy volt-e vagy sem, nem mi vagyunk természetesen a hatóság, de ez is megágyazott annak a szükségszerű hiánynak a kezelésére vagy legalábbis az igényre, hogy bizony-bizony ez országgyűlési képviselők esetében is nagyon fontos lenne.
És igen, az egyik legsántább dolog a történetben, ami volt az elmúlt évben is, a jogorvoslat kérdése. Én szkeptikus vagyok az ombudsmani eljárással kapcsolatban, mert persze, majd véleményez, észrevételez, de önmagában nem jelent semmit. Tehát ez az érintett illetőnek - negatív értelemben érintett illetőnek, ahogy elnök úr is elmondta - nem lesz megoldás. Amíg nincs benne egy független, objektív bíróság, vagy én továbbmegyek, nem kell feltétlenül speciális, mondjuk, egy katonai bíróság, de legyen meg egy olyan szerv, amely bizony lényegesen nagyobb kontrollt tud gyakorolni ezeknek az ellenőrzéseknek a milyensége fölött. Hiszen, még egyszer mondom, én nem is feltétlen az eddigi szabályozást tartottam rossznak, hanem annak az alkalmazását, ami néha objektív, néha meg szubjektív okok miatt nem volt következetes.
Amit még szeretnék ezzel kapcsolatban kiemelni, hogy igen, majd a miniszter elbírálja. De most képzeljük el, hogy az érintett miniszter elbírálja, most én szándékosan feltételezem a legrosszabbat, csak azért, hogy a példa kedvéért világos legyen. Valaki, tételezzük fel, politikai okok miatt - nem akarom föltételezni, de tételezzük föl, hogy politikai okok miatt - elhasal, mondjuk, a nemzetbiztonsági átvilágításon, aztán majd panasszal fordul értelemszerűen a miniszterhez. A miniszter azt mondja, hogy dönt így vagy úgy. Nyilván rosszul fog dönteni, akkor kerül a bizottsághoz, hiszen akkor még utána a Nemzetbiztonsági bizottsághoz fordulhat. Igen ám, de a Nemzetbiztonsági bizottságban is, ahogy az Országgyűlésben, ahogy a többi bizottságban, van egy kormánypárti többség. A kormánypárti többség nyilvánvalóan nem fogja az ellenkezőjét megállapítani annak, amit a saját maguk által képviselt és támogatott kormány érintett minisztere döntött. És ebben nincsen - idézőjelben - semmi probléma, hiszen a politikai lojalitás és a többi, tehát nyilván én ezt nem akarom magyarázni.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az teljesen világos szerintem mindenki számára, hogy ez nem kellő kontroll, és nem is lehet objektív, és nem is lesz soha objektív. Ezt azért mondtam el, mert szerintem, ahogy Molnár elnök úr is említette, nagyon-nagyon fontos, hogy a panasz elbírálója legyen egy olyan testület, egy olyan külső, objektív mérce alapján munkáját végző testület, mint például a bíróság vagy katonai bíróság. Rengeteg, rengeteg ilyen üggyel foglalkoztak már, azt gondolom, hogy ezt minden további nélkül meg lehet oldani. Nincs ezekből azért olyan mennyiségű eset, mint amivel egyébként a bíróságok le vannak terhelve.
Tehát én nem hiszem, hogy ezt külön kell ragozni, de azt gondolom, hogy a bizottsági ülésen ezt át fogjuk még minden bizonnyal tárgyalni. És remélem, hogy hasonlóan konstruktív módon fogjuk ezt áttárgyalni, ahogy tettük azt 2013-ban is, hiszen itt is szeretném kiemelni, hogy most tényleg a szűk kampányidőszakot leszámítva azt gondolom, ez az egyik olyan bizottság, ahol általában a politika úgy a többi bizottsághoz vagy a többi szakpolitikához képest a lehető legtávolabb maradt, és tényleg mindent próbáltunk szakmai alapon végezni. Remélem, hogy ez így lesz.
Még talán egyetlenegy dologra hívnám fel a figyelmet, az pedig az, hogy a családtagok esetében is bekövetkezhet olyan probléma, amikor az érintett, átvilágításon átesett ember is kerülhet bajba. Én itt örülnék annak, ha ez picit tételesebben vagy pontosabban lenne megszabva, akár büntetőeljárás, most képzeljünk el egy közlekedésből, közlekedési balesetből fakadó szabálysértési akármilyen büntetőeljárást, egy katona, egy rendőr, egy nem tudom, milyen hivatalnok személyében, akinek létfeltétele a munkájához és a karrierjéhez ez a fajta átvilágítás, és amiatt kerül bajba úgy, hogy effektíve ő nem követett el semmit, de mondjuk, egy közeli családtagja.
Tehát én nem gondolom, hogy ez feltétlen a legjobb irány. Fontos, de ne legyen már ez kizáró tényező, ha valakinek a közvetlen családtagja követ el olyat, tehát itt is azt gondolom, a jogorvoslat lehet az, ami leginkább döntően meghatározza ennek a törvénynek a minőségét, amely egyébként összességében nagyon sok pontosítást, nagyon sok javítást és előremutatást tartalmaz. Azt gondolom, a neuralgikus pontja ez, hogy a jogorvoslat marad-e pusztán az ombudsman, a miniszter és a bizottság, vagy tényleg megadjuk a lehetőségét annak, hogy egy tőlünk független, tehát egy valamelyik bírói szervnek a kezébe helyezzük az objektív mércék alapján ennek a jogorvoslatnak a lehetőségét.
Mindenesetre én köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
