SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezen a héten több olyan törvényjavaslat kerül elénk megvitatásra, mint az adótörvények módosítása, a 2015. évi költségvetés vagy a devizahitelek forintosítása, amelyek az elkövetkezendő években nagyon sok embernek, családnak okoznak keserűséget és megélhetési nehézséget. E törvények együttes hatása meghaladja sok-sok család és vállalkozás teherbíró képességét, és várhatóan tovább növeli a szegények számát.
De ebben a pillanatban emberek tízezreit leginkább a forintosítás izgatja. Már semmi kétség: a kormány becsapta a devizahiteleseket, és ismét a bankok oldalára állt azzal, hogy napi árfolyamon gyakorlatilag kötelezővé teszi a forintosítást.
Megjegyzem, a bankok elszámoltatásával kapcsolatos kormányzati kampány, mely éppen az önkormányzati választásokon akarta a Fidesz-KDNP pozícióit erősíteni, hazugság volt. Akik most kétségbeesetten számolgatnak, azok biztosan nem a bankok, hanem azok, akik benne ragadtak a devizacsapdában. Ők azok, akiknek akár a tőketartozása is növekedhet a kormány döntése után. Pedig Kósa Lajos pár héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy a piaci árfolyam a devizahiteleseket olyan mértékben hozná lehetetlen helyzetbe, hogy a kormány eddigi intézkedései értelmetlenné válnának. Kósa Lajos számára is teljesen világos, hogy ez rossz megoldás, mint ahogy ezt a devizahitelesek és mi is tudjuk.
A kormány mégis ezt az utat választotta. Az, amit a kormány a devizahitelesek ügyében tesz, pont olyan, mint ahogyan általában a magyar társadalmat kezeli: a gazdagokat még gazdagabbá teszi, és a szegények problémáival egyáltalán nem törődik. Mert mi lesz például a hitelét kilencven napja törleszteni nem tudó mintegy százezer adóssal? A devizahitelek napi árfolyamon történő forintosítása nem megoldás, hanem a helyzet súlyosbítása.
Ha a kormányt valóban érdekelte volna és érdekelné a bajba jutott devizahitelesek problémáinak megoldása, akkor nem söpörte volna le az asztalról az LMP korábbi javaslatait, amelyek pont azoknak nyújtottak volna segítséget, akiket az otthonuk elvesztése fenyeget. Az LMP már a múlt ciklus elején szorgalmazta a deviza alapú hitelezés betiltását, és a probléma azonnali rendezését sürgette. Kár, hogy négy év várakozás után önök csak ennyire jutottak.
Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az elmúlt években a gyengülő forint egyre rosszabb helyzetbe hozta az adósokat, úgy nőtt az MNB devizatartalékainak forintban számított értéke, hiszen az MNB a tartalékait a korábbi árfolyamszinten szerezte be. Számoljunk egy picit! Ha tehát az eurót, amit az MNB korábban 250 forintért vett meg, most 308 forintért bocsátja a bankok rendelkezésére, az azt jelenti, hogy az MNB egy hatalmas, eurónként 58 forintos hasznot könyvelhet el, és ez a haszon a devizaadósok vesztesége.
Éppen ezért az LMP mélységesen erkölcstelennek és igazságtalannak találja azt a törvényjavaslatot, ami a devizaadósok kárára hatalmas profitot biztosít az MNB számára. Az MNB ugyanis ahelyett, hogy a devizát annyiért bocsátaná bankokon keresztül a devizaadósok rendelkezésére, mint amennyiért azt megvette, közel százmilliárd forintos profitot zsebel be.
S az elmúlt hónapokban már megtapasztalhattuk, hogy mit csinál az MNB a gyenge forinton nyert nyereséggel. Összesen 350 milliárd forintot költött el luxusirodaházak, luxuspaloták, műtárgyak vásárlására és Matolcsy György közgazdaságtani elméleteinek propagálását célzó alapítványok támogatására.
Arra kérem a kormányt és képviselőtársaimat, hogy ne tegyék ezt lehetővé, akadályozzuk meg. Kötelezzük az MNB-t, hogy a devizát annyiért adja el a bankoknak, amennyibe az neki került, és persze kötelezzük a bankokat is, hogy ugyanennyiért forintosítsák a devizahiteleket. Ez a közel százmilliárd forint hiányzik a dolog tisztességes rendezéséhez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem