SNEIDER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Nem tudom elfogadni a választ. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elmondtam, hogy milyen gyorsan terjed az ebola. A nyár közepén még századannyi beteg volt, mint amennyi most van. Három hónap múlva újból megszázszorozódik az ebolavírus által megbetegített emberek szám, 1 millió 400 ezer lesz ez az adat. Gondolják önök, hogy ez nem fog majd Magyarországra begyűrűzni? Dehogynem! Szerbiában, Csehországban, Németországban, csak hogy a környező országokról beszéljek, már megjelent az ebolavírus. Ne várjuk meg, amíg megjelenik az ebolavírus Magyarországon!
Én nem kaptam semmi olyan választ a kérdésemre, hogy az illegális bevándorlókkal kapcsolatban lesz-e szűrés. Azt a 200-300 embert, aki bejön Magyarországra a határokon keresztül és elfogjuk, mert egy jelentős részüket nem fogjuk el, igenis karanténba kell zárni egy meghatározott időre, és igenis szűrés alá kell venni. Nehogy azt gondolják, képviselőtársaim, hogy ez a hatalmas járvány nem fogja akár önöket is érinteni, akár az önök családját is, ha így állunk hozzá. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeretét leteltét.)
Sokkal határozottabb intézkedéseket kérünk a kormánytól ennek megakadályozása érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem