LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Szeretném önöknek elmondani, hogy a 237 ezer hektárhoz képest nem éri el az 5 százalékot azoknak a pályázatoknak a száma, amelyek egyáltalán a társadalmi vitában szerepelnek, mint olyan pályázat, amit kétségbe vonnak a pályázat vesztesei az eredményt illetően.
(16.10)
Tehát 5 százaléknyi pályázati tételről beszélünk, ami a vita tárgyát képezi. 95 százaléknyi eredményt senki nem kérdőjelezett meg, senki nem támadott meg, senki nem hozta a parlament elé vagy a nyilvánosság elé.
Én azt tudom önnek fölajánlani, hogy a Kehi-vizsgálatba betekintést biztosítok képviselő úrnak, megteremtem ennek a lehetőségét, és abból részletesen tájékozódhat arról, hogy milyen hibákat tárt föl a Kehi a pályázat kiírásánál, bonyolításánál, és hány olyan pályázat van, amelyet most fejből valóban nem tudok önnek idézni, hogy mi az a szám, amelynél érdemben befolyásolta a pályázat elbírálását az a hiba, ami a pályáztatásnál bekövetkezett. Ezek az új pályázati eljárásokban egyébként korrigálásra kerültek, hiszen lett vagy lesz, ami érvénytelenítésre és új pályáztatásra kerül. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem