TUZSON BENCE,

Teljes szövegű keresés

TUZSON BENCE,
TUZSON BENCE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. A bizottságunk megtárgyalta a T/2078. számú törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat négy jogszabály, négy törvény módosítását tartalmazza. Bizonyos pontosításokat tartalmaz ezekkel a jogszabályokkal kapcsolatban, elősegíti ezeknek a jogszabályoknak az alkalmazhatóságát az önkormányzatok részére. Ezzel a céllal került benyújtásra ez a jogszabály, és meg is tárgyalta a bizottság. Nem volt hosszú tárgyalás, Hiszékeny Dezső volt, ha jól emlékszem, az egyetlen hozzászóló, aki hozzászólt ebben a vitában. Egyes pontosításokat megkérdőjelezett a tekintetben, hogy ezek valóban szolgálják-e azokat az érdekeket, amelyeket a jogszabály, a jogszabály egésze szolgálna.
De ennek ellenére a bizottságunk 28 igen és 8 tartózkodás mellett fogadta el ezt a módosító javaslatot, illetve ezt a csomagot és az ehhez kapcsolódó bizottsági határozatokat, úgyhogy ellenszavazat nélkül döntött a bizottság 28 igen és 8 tartózkodás mellett. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem