DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben felháborodott szülők jelezték felénk, hogy az új tanévben mintha megbénult volna a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat működése. Hiába kérnek segítséget, a szakszolgálat vagy nem elérhető, vagy nem kapnak időpontot. Azt is elmondták, hogy szeptember óta nem járnak ki szakemberek az óvodákba, iskolákba. Ezeket a jelzéseket megerősíti az a dokumentum, ami a közelmúltban került a birtokunkba. Ebben Pappné Gyulai Katalin, a KLIK megyei vezetője elemzi a szakszolgálat mutatóit szeptember hónapra vonatkozóan. Ebből idézek:
„A KLIK által működtetett intézmények nem kapnak megfelelő szakszolgálati alapellátást, a gyermekek többnyire ellátatlanok, a szakszolgálat pazarlóan működik. Továbbá túlzott mértékű az utazási költségtérítés összege, amely mögött tényleges feladatellátás nincs; a KLIK által fenntartott, illetve egyéb intézmények nincsenek, illetve alig vannak ellátva.”
Ezek a sorok arra engednek következtetni, hogy nemcsak a nehéz sorsú gyerekek jogai sérülnek, hanem komoly visszaélések is tapasztalhatók az utazási költségtérítés vonatkozásában, ami már büntetőjogi kategória. Az imént idézett anyagból kiderül, hogy a szakszolgálat munkatársai szinte kizárólag a tagintézmények épületében tartózkodnak, nem utaznak iskolákhoz, ami alapvető feladatuk lenne. Dr. Bartháné dr. Kmetty Éva főigazgató asszony a KLIK felé történő adatszolgáltatás terén sem áll a feladata csúcsán, ugyanis a szakszolgálat által küldött adatok és az oktatási intézmények adatai között komoly eltérés mutatkozik az elvégzett munkával kapcsolatban.
Például a debreceni iskolák adatai szerint 160 fő, a megyei pedagógiai szakszolgálat közlése szerint pedig 1683 gyermek rendelkezik logopédiai szakvéleménnyel. Az anyagból fényesen kiderül az is, hogy a szakszolgálat nem végez érdemi munkát, a tíz tagintézménynek a felében történt csak meg az oktatási intézményekkel történő teljes körű kapcsolatfelvétel. A feladatokról szintén csak a tagintézmények fele tájékoztatta az óvodákat, iskolákat. Mindössze a tagintézmények 40 százalékában felel meg a jogszabályoknak a dokumentáció. A táblázatokból az is kiderül, hogy például a hajdúhadházi tagintézményben a hét feladatkörből csak a nevelési tanácsadás működik, a többi nem. A nyíradonyi tagintézményben sem logopédia, sem gyógytestnevelés, sem nevelési tanácsadás nincs, és más munkavégzés sem folyt.
A kérdéseink ennek megfelelően a következők. Meddig tűri még a tárca a gyermekek jogainak csorbítását? Terveznek-e vizsgálatot az ügyben? Ilyen munkavégzés mellett miért kapott a főigazgató asszony maximális, 80 százalékos vezetői pótlékot? Szándékukban áll-e a főigazgató asszony leváltása?
Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem