LUKÁCS ZOLTÁN,

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS ZOLTÁN,
LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a törvény az önök által közmédiának nevezett, gyakorlatilag a Fidesz propagandaosztályának átalakításáról szól. Azt hiszem, annyiban lehet közmédiának nevezni, hogy köztulajdonban van, de hogy a köz érdekét szolgálná vagy klasszikus közmédiaként működne, abban már vannak köztünk viták.
Most újra átalakítják a közmédiát, miközben 2011. január 1-jén már alapjaiban átalakították az egészet, megalakították az MTVA-t - a vagyonkezelő alapot -, aztán összevonták a Magyar Rádiót, a Televíziót a Duna Televíziót és az MTI-t. Egy vezetés alá helyezték, és azt mondták, hogy így felszámolják a felesleges párhuzamokat. Most hallom, hogy megint felszámolják a felesleges párhuzamokat. Akkor vagy nem számolták fel akkor a felesleges párhuzamokat, vagy azóta csináltak felesleges párhuzamokat, vagy pedig rossz papírt vettek elő. Ez a három lehetőség lehet csak. Azt mondják, hogy hatékonyabb lesz mindenképpen a közszolgálat munkája. Sőt, azt is mondták, amit újra hallok, hogy megtakarításokat fog eredményezni a központosított műsorgyártás és az adminisztráció területén is, és azt is mondták - a kritikákat hallva -, hogy ez a rendszer a létező legjobb rendszer a közszolgálati médiumok működtetésére. Ez önöktől hangzott el.
Csakhogy ezt a gyakorlat nem igazolta vissza. Önök egyáltalán nem működtették olcsóbban ezt a rendszert, egyáltalán nem működtették hatékonyabban ezt a rendszert, és egyáltalán nem váltotta be azokat az elvárásokat meg azokat az ígéreteket, amikről beszéltek. Egy dologban nyilván: az önök politikai érdekeit ez a rendszer kiszolgálja. Ez teljesen egyértelmű. De azon kívül semmilyen módon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Önök egyre több pénzt pumpáltak ebbe a rendszerbe, és egyre több pénz folyt ki belőle szinte számolatlanul, szinte teljesen fölöslegesen. Sok száz millió forint, az elmúlt években sok száz millió forint került kidobásra teljesen bukott, értéktelen produkciókra közpénzből.
Nézzük a Fábry-show-t, ami jövőre újabb 440 millió forintjába fog kerülni az adófizetőknek - 440 millióba! -, miközben az elmúlt években összesen már 1,7 milliárd forintjába került ez a műsor az adófizetőknek, és azt látjuk, hogy egyébként a nézettsége pedig folyamatosan csökken. Hol van az olcsóbb közmédia? Hol van a takarékosság? Ebben nem látható. Aztán van az önök udvari énekese, Ákos, aki a Magyar Televízió szignáljait - amit egy 6-8 éves gyerek egy xilofonon még ki tud találni, úgy (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Elegáns! Elegáns!), ahogy bármelyik nagycsoportos, 26 millió forint plusz áfáért tudta ezeket a csodálatos műveket a magyar közmédiának előállítani.
(18.30)
Hol van az olcsóbb működés? Nem látható. Azután itt van a Marslakók című csodálatos sorozat, amit konkrétan még az sem nézett meg, aki csinálta, a felmérések szerint, de erre azért gyorsan kifizettek 841 millió forintot. Közel 850 millió forintot fizettek ki egy bukott televíziós sorozatért! Kérdezem én: hol van itt az olcsóbb köztelevízió? Azután Rákay Philip csodálatos ötlete az „Itthon vagy - Magyarország szeretlek!” című műsorfolyam, ami azon a héten, amikor adásba került, a 20 legnézettebb műsor közé nem tudott bekerülni - a 20 legnézettebb műsor közé! -, miközben ez az egyetlen napja a Magyar Televíziónak, ez az egyetlen adásfolyam 992 millió forintjába került az adófizetőknek, és a kutya nem nézte. Szeretném megkérdezni, hogy hol van az olcsóbb közszolgálat? Hol van az olcsóbb közszolgálat?! Lopás, az van, olcsóbb közszolgálat az nincs!
Azután nézzük a hírműsorokat, ahol minden szakmai és etikai normát megsértenek, ahol nincs kiegyensúlyozottság, ahol nincs esélyegyenlőség, ahol kormányzati propaganda zajlik, de még abból is a gusztustalanabb fajta, mert emlékezzünk, például amikor a Legfelsőbb Bíróság elnökét retusálták ki, azután az MTVA teljes hírosztályát rábízták arra a Papp Dánielre, aki ezt egyébként csinálta, akiről néhány napja bírósági papír is van, hogy hírhamisítónak lehet nevezni, ugyanis őt így nevezték a médiában. Ő beperelte őket, és a magyar bíróság úgy döntött, hogy ő bizony hírhamisító, tehát neki most már papírja is van arról, hogy hírhamisító, és önök őt kinevezték a teljes hírosztály élére.
Na, ilyen eredményei vannak ennek a fantasztikus összevonásnak. Önök ezt csinálták a Magyar Televízióból, és miközben önök most megint arról beszélnek, hogy milyen olcsó lett, és még olcsóbb lesz, eközben több mint 100 millió forintot tudtak költeni a közmédiumok új arculatának a kialakítására.
A közmédiumok új arculatának a kialakítása abból állt, hogy köröket rajzoltak, és abba egy, kettő vagy három darab egyenes vonalat, egyes esetekben hullámos vonalat rajzoltak. Erre 100 millió forintot költöttek! (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Hiába idegeskedik, képviselő úr, ha gondolja, cáfolja meg, hogy a köztelevízióknak nem ez az arculata, körök és vonalak vannak benne. Ezek nem olyan bonyolult dolgok, ezt egy ügyesebb óvodás meg tudja csinálni, higgye el, 100 milliónál olcsóbban. Erre önök elköltöttek 100 milliót. Azt mondták, hogy az arculatváltás egyben a közösségi médiává válás első állomása. Na, ez az első állomás megvolt, meghúzták a köröket és a vonalakat, azután a közösségi médiává válás ott az első állomáson meg is szűnt, nem is lépett sajnos tovább.
Ennek már két éve, de ez a közösségi médiává válás sajnos nem akar összejönni, viszont a dolgozók közösségét sikerült szétverniük, úgy, ahogy voltak. 2011 óta ugyanis három nagy leépítés zajlott a közmédiában, az MTVA-nál, úgy, hogy közben az állami támogatás pedig folyamatosan növekedett. Itt térnék ki arra, hogy többször elhangzott az előterjesztő és a fideszes vezérszónok részéről is, hogy olcsóbb lett és egyre olcsóbb a média, miközben a jövő évi költségvetésben is növekszik az erre fordított összeg, és minden évben növekedett az erre fordított összeg, de eközben pedig emberek százait rúgták ki. 2011 nyarán és őszén csaknem ezer embert bocsátottak el, 2013 elején további 200 dolgozót tettek az utcára, és jelen pillanatban, a mai nap is leépítések zajlanak a közmédiában, természetesen elsősorban politikai alapon és politikai tisztogatás jelleggel. Nagyon sok szakmailag jól felkészült, egyébként a közösség által kedvelt műsorkészítőt és műsorvezetőt távolítottak el, az ő elmondásuk szerint is politikai okok alapján.
Tehát az eredményt látjuk: egy túlszámlázó, pazarló kifizetőhellyé tették ezt a közmédiát, de önök eddig mindig megvédték ezt a csődhalmazt, azt mondták, úgy jó, ahogy van, és megérdemli, hogy számolatlanul öntsük bele a pénzt. És akkor most Dunai Mónika és Tuzson Bence képviselők egy borongós őszi délutánon egymás homlokára csaptak, és ketten kitalálták, hogy mégis újra csak alakítsuk át a közmédia rendszerét. Az egyébként egy vicc, kettő darab vicc van ebben, hogy ezt már megint önálló képviselői indítványként hozzák be, a másik vicc pedig az, hogy egy ilyen mértékű közmédia-átalakításnál azt kell mondania a Házat vezető elnöknek, hogy a kormány azt üzeni, nem óhajt ehhez az ügyhöz hozzászólni, pedig nem ártott volna, ha a kormány ebben az ügyben hozzászól, mert a kormánynak azért ebben jelentős felelőssége van. Nyilvánvalóan Tuzson Bencének és Dunai Mónikának kisebb felelőssége van ebben, mint a kormánynak, de a kormány mégsem hajlandó megszólalni ebben az ügyben. Szóval, beadták ezt a képviselői indítványt, hogy egyesítsék a négy nagy közmédiumot, Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vé, most már ez lesz a neve. Nyilvánvalóan a név az egy dolog, az, hogy hogyan működik, az egy másik kérdés.
Most akkor az a pont van, amikor el kellene dönteni nyilván, amiről eddig is beszéltem, hogy akkor most eddig nem volt igaz, hogy a médiaszolgáltatás úgy működik jól, ahogy van, vagy ezután nem lesz igaz, mert eddig is azt hallottuk, amit az előbb idéztem is, hogy ennél jobban médiaszolgáltatás nem tud működni, és minden kritika teljesen alaptalan, mert még saját maguk jönnek ide, hogy a tapasztalatok alapján át kell alakítani. Akkor nyilvánvalóan mégsem voltak alaptalanok azok a kritikák, amiket eddig elmondtunk, vagy elmondtak azok, akik ezt kritizálták.
Szóval, az MTVA eddig is egy politikailag kézi vezérlés alatt működő szervezet volt, és most is nagy valószínűséggel az lesz, mert olvasva a törvénytervezetet, ebben az ügyben semmilyen előrelépés nem látszik, ebben az ügyben továbbra sem lesz semmivel sem közszolgálatibb. Önök azt mondják, hogy majd mérni fogják a közszolgálatiságot. Hát akkor a nulláról kell kezdeni ezt, mert jelen pillanatban, legalábbis a hírműsorok terén a közszolgálatiság minimumát nem üti meg a magyar közmédia, erről viszont azok tehetnek, akik önöket politikailag ott kiszolgálják, illetve azok, akik erre őket ráveszik.
Most beleírták a törvénybe az új munkajogi szabályt, hogy az új, egyesített közszolgálati médiaszolgáltatónál évi 400 óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. Az nyilvánvaló, hogy a két képviselő, aki ezt benyújtotta, nyilván nem egyeztetett az ottani munkavállalók képviselőivel, nyilván ők maguktól most ezt kitalálták, hogy 400 óra rendkívüli munkavégzés legyen elrendelhető. Ez azt jelenti, hogy minden nap másfél óra pluszmunkára lehet kötelezni azokat, akik ott dolgoznak. Nyilvánvalóan ez is a póráz szorosabbra fogásáról szól, nyilván ez is arról szól, hogy minél nagyobb befolyás legyen az ott dolgozókra, és minél nagyobb hatással lehessenek arra, hogy ők úgy ugráljanak, ahogy önök fütyülnek. Ez nyilvánvaló, ebből is látszik. Azután az, hogy a munkavállaló alapszabadságának egynegyedére vonatkozó kérést sem kötelező figyelembe vennie a munkáltatónak, ez sem egy munkavállaló-barát vagy egy családbarát intézkedés. A nemsokára következő vasárnapi nyitva tartás ügyben pedig azzal fognak érvelni nyilvánvalóan, hogy önök mindent a munkavállalók jogai miatt tesznek. Ezután itt is a munkavállalók jogaival kellene egy kicsit többet foglalkozni.
A törvényben az is szerepel, hogy az új szervezetnek egy darab vezérigazgatója van, ez jó, viszont az is szerepel benne, hogy ez az egy darab vezérigazgató korlátlan számú vezérigazgató-helyettest nevezhet ki. Ez nyilvánvalóan megint arról szól, hogy még több fideszes havert lehet majd vezérigazgató-helyettesként elhelyezni a közmédiánál, mert ha ez nem így lenne, akkor önök jóval pontosabban meghatározták volna, hogy hogy néz ki ez a szervezet. Ha van egy vezérigazgató, és annak azt mondjuk, hogy akárhány vezérigazgató-helyettest kinevezhet egy közpénzből működő közmédiánál, akkor nyilvánvalóan arról van szó, hogy megint valakiket el kell helyezni, megint néhány száz millió forintot el lehet tapsolni a közmédia esetében.
Azt is beleírták a törvénybe, hogy a jövőben bármelyik állami intézmény ellenszolgáltatás nélkül közzétehet közérdekű információt. Azt, hogy mi a közérdekű információ, természetesen majd az ottaniak döntik el. Ezt is le kell fordítani: ez azt jelenti, hogy a választások előtt a Fidesz gyakorlatilag annyit kampányolhat ingyen a közmédiában, amennyit akar, mert majd maximum azt mondják, hogy ez egyébként erre a pontra vonatkozik, és ez egy közérdekű információ. Azoknak a beszerzéseknek a köre is nő, amelyekre majd nem vonatkoztatik a versenyeztetési kötelezettség. Ez megint azt jelenti, hogy még több pénzt lehet majd kitalicskázni a közszolgálati médiából, és lesz miből kitalicskázni, mert már megint 80 milliárd forint fölött van az éves költségvetésük. 80 milliárd forint, ez rengeteg pénz! 80 milliárd forintból például az összes pedagógusnak 25 százalékkal lehetne növelni a fizetését, vagy 80 milliárd forintból a kórházak szinte teljes adósságát ki lehetne fizetni. 80 milliárd forintból minden nyugdíjasnak 2500 forinttal fel lehetne emelni a nyugdíját.
(18.40)
Én nem azt mondom, hogy ezt a 80 milliárdot teljesen erre kell fordítani, ezt csak azért mondtam el, hogy körülbelül mindenki érezze, hogy mennyi pénz az, amit beleöntenek ebbe a feneketlen zsákba, hogy aztán Rákay Philip egymilliárdot egy nap alatt - egy nap alatt! - egy műsorra eltapsolhasson, vagy hogy lehessen olyan, senki által nem nézett sorozatokat gyártani ebbe a televízióba, amire 850 millió forintot fizetnek ki, és egyébként senkit nem vonnak ezért felelősségre, mert egyébként ez csak egy apró kis nüánsz volt, gyorsan egymilliárd forintot ott arra a sorozatra kidobtak.
Tehát több mindenre kéne a pénz ebben a költségvetésben, mint erre a közszolgálatinak nem nevezhető, önök által mégis közmédiának nevezett valamire, de úgy látszik, hogy önök ebben elszántak, hogy 80 milliárd forintot megint el fognak ebből tapsolni. Sőt, most látom, hogy létre akarnak hozni újabb csatornákat is, mert azt gondolják - és jól látják -, hogy az elfoglalt köztelevízió arra nem elég, hogy az önök hazugságait fölerősítse, most már nem nagyon hisznek önöknek az emberek, csökken a népszerűségük, most próbálnak még két csatornát létrehozni, hogy hátha majd még két csatornán tolják a pártjuk propagandáját, akkor majd talán ez jó lesz. Jelzem, nem lesz jobb, csak többe fog kerülni.
Így aztán mi ezt a törvényjavaslatot nem fogjuk megszavazni. Nem fogjuk megszavazni, hogy megint 80 milliárdot eltapsoljanak, és közmédiának hívjanak egy pártmédiát. Inkább abban kéne lépéseket tenni, hogy Magyarországon valódi közmédiát hozzanak létre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem