TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 2010-ben hivatalba lépett kormány az ország gazdasági, pénzügyi helyzetének stabilizálása során fenntartható és kiegyensúlyozott növekedési pályára állította a gazdaságot, valamint döntő fordulatot ért el a munkaképes korú emberek minél nagyobb arányú munkába állásáért folytatott küzdelemben.
A kormány eredményességét támasztják alá az utóbbi hónapok -nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő - makrogazdasági adatai: 2014 első negyedévében a magyar gazdaság növekedése 3,5 százalékra gyorsult; ilyen erőteljes bővülést utoljára 2006-ban regisztrálhattunk. A gazdaság élénkülésével párhuzamosan a munkaerőpiacon is kedvező fejlemények figyelhetők meg. A munkahellyel rendelkezők száma túlszárnyalta a 4,1 milliót. A négy évvel ezelőtti helyzethez képest ma 320 ezerrel többen dolgoznak.
Az Unióhoz újonnan csatlakozott országok körében hazánk élen jár a munkahelyteremtésben. A munkajövedelemmel rendelkezők száma térségünkben egyedül Magyarországon haladta meg a válság előtti, 2008-as szintet. Az álláshelyek mennyiségi növekedésével összhangban az aktívak aránya is emelkedett. Magyarország e téren az utóbbi években egyaránt meghaladta a régiós versenytársak, illetve az Európai Unió átlagát, miközben a munkanélküliségi ráta az Unió átlaga alá csökkent. A nettó keresetek az elmúlt négy évben 14 százalékkal lettek magasabbak, vásárlóértékük 2013-ban közel 7 százalékkal emelkedett. A kormány visszaállította a munka becsületét.
A családi adókedvezményeknek köszönhetően a gyermeket nevelők jövedelme az átlagnál is jobban emelkedett. A rezsicsökkentés hatására olyan alacsony szintre mérséklődött az infláció, amilyenre 1968 óta nem volt példa. A magyar családok megtakarításai az elmúlt négy évben 2500 milliárd forinttal gyarapodtak. Ehhez számottevően hozzájárult, hogy a lakásfenntartási költségek csökkenésével évente több mint 300 milliárd forinttal több marad a családi kasszákban.
A kormány jelentős eredményeket ért el a devizahitelesek helyzetének megoldásában is: a végtörlesztés, az árfolyamgát, a hitelek kedvezményes forintra váltási lehetősége és a Nemzeti Eszközkezelő segítségével eddig közel 400 ezer devizahitelesen tudott segíteni a kormány.
A kiegyensúlyozott és stabil gazdasági növekedésnek köszönhetően folytatódik a munkahelyek számának emelkedése, aminek várható eredményeként tartósan 4 millió fölött lesz az állással rendelkezők száma Magyarországon. A további emelkedést a versenyszektor növekvő munkaerőszükségletétől és a bővülő közfoglalkoztatástól együttesen várhatjuk majd.
A magyar családok pénzügyi helyzetének javulását egyértelműen tükrözi a kiskereskedelmi forgalom elmúlt hónapokban tapasztalt dinamikus emelkedése, a fogyasztói bizalmi indexek tartósan magas szintje pedig a háztartások fogyasztásának további élénkülését vetíti előre, amit a kormány lakossági terheket mérséklő lépései is elősegítenek.
Összességében tehát a foglalkoztatás bővülése, a keresetek vásárlóértékének emelkedése, a lakásfenntartási költségek csökkenése, a személyi jövedelemadó csökkenése együtt eredményezik a családok jövedelmi helyzetének stabilizálását és anyagi gyarapodását.
Tisztelt képviselő úr, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem