BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Látszik, hogy a kormánypárti képviselők mennyire veszik komolyan ezt a témát is, az előbb még hatan voltak, most meg már csak öten. De ezt tapasztaltuk az utóbbi időben, hogy minden általuk benyújtott törvény ennyire érdekli őket, hogy ha vitázni kellene róla vagy bármi hozzászólás kellene, kiürülnek a padsorok, igaz, péntek délután van, biztos nagyon fontos teendőik vannak.
Engem külön felháborít az a cinizmus, amit Nyitrai Zsolt ebben az ülésteremben az elmúlt percekben bemutatott nekünk, jól jelzi, az elmúlt négy évben hogyan viselkedtek akár a kisebbségekkel, a hátrányos helyzetűekkel, a szegény sorsú gyerekekkel, vagy beszélhetnénk a nőkről vagy a családon belüli erőszakról. Ugyanezt művelik nap mint nap a parlamentben, és mutatják meg Magyarországnak, hogy milyenek is maguk, kormánypárti képviselők.
Néhány adatra azért felhívnám a figyelmüket, és itt nem lehet különválasztani azt most, hogy a jeltolmácsokról beszélünk vagy a közalkalmazottakról vagy a közszférában dolgozókról. Ami az utóbbi időben zajlott: a közszférában dolgozók bére drasztikusan csökken, ha a versenyszférával összehasonlítást teszünk. Ha összehasonlítjuk ezt a két szférát - és itt külön csoportokat fogok felsorolni -, az oktatásban még 2008 előtt 5 százalékkal többet kerestek a dolgozók, mint a versenyszférában, ez 2013-ra 10 százalékos csökkenést jelentett, most már 10 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a versenyszférában. A humán egészségügyben és a szociális ellátórendszerben 2008-ban, a válság kirobbanásakor már 1 százalékkal kerestek kevesebbet, mint a versenyszférában, ez 2013-ra 23 százalékra csökkent.
Előttem képviselőtársam már elmondta, hogy sok esetben a közalkalmazottak csak azért tudják megkeresni azt a minimálbért, mert bérkompenzációt kapnak. Azért kapnak bérkompenzációt, mert maguk is nagyon hamar rájöttek, hogy a saját törvényükkel hozták lehetetlen helyzetbe a közalkalmazottakat.
Itt még említenék egy dolgozói szférát, ami érzékenyen érint engem személy szerint. Ha csak az oktatási dolgozóknál az óvodákat vesszük, a technikai személyzetet, a konyhában dolgozókat vagy a takarítónőket… (Nyitrai Zsolthoz:) Látom, képviselő úr, magát ez sem érdekli most sem, mert inkább valami mással van elfoglalva (Dr. Répássy Róbert: Nem erről szól a törvény!), mint ahogy látszik is sok esetben. Sokszor húsz éve ott dolgozó konyhás nénik kevesebbet keresnek, mint akkor felvett… (Dr. Répássy Róbert: Jelnyelvről szól a törvény!) Tessék? (Az elnök csenget. - Dr. Répássy Róbert: Jelnyelvről szól a törvény!) Összefügg a kettő, képviselő úr, mert közalkalmazottakról és köztisztviselőkről beszélünk.
Hiába integet a fejével és mutogat, látszik nagyon jól nap mint nap, hogy magukat ez nem érdekli. (Dr. Répássy Róbert: Házszabály!) És pontosan ebben a törvényben is, amit képviselőtársak elmondtak, hogy benyújtottak előbb egy törvényt, utána egy másikat, ami már nem is hasonlít a legelsőre, nem veszik komolyan, és nem is érdekli önöket. Ráadásul tudják nagyon jól, hogy a közalkalmazotti szférában megjelent a dolgozói szegénység, és pontosan a jeltolmácsokat is érinti. Nagyon sokan hagyják el nap mint nap ezt a pályát, mert nincsenek megfizetve. És pontosan ebben a törvényben is különbséget tesznek közalkalmazott és köztisztviselő között. Folyamatosan ezt csinálták az elmúlt négy évben is, de úgy látszik, hogy a következő négy évben is ezt fogják folytatni.
Jó lenne már, hogy ha a magyar emberek problémáival is foglalkoznának, és nem cinizmus zajlana ebben a Házban nap mint nap. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból. - Nyitrai Zsolt tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem