KISS PÉTER
KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr arra hívta fel a figyelmünket, hogy ne a szavait, hanem azokat a tetteket figyeljük, amelyek is ezekkel a szavakkal valamilyen viszonyban lévén, de azért mégiscsak kifejezik az igazi politikai szándékokat. A valóságot tehát nem a szavakból, hanem a tettekből ismerhetjük meg, és most az az igazi baj, hogy valóban nemcsak ellentmondásban vannak a szavakkal a tettek, hanem ezek a szavak ellentmondásban a tettekkel óriási problémát okoznak. A tettek, az a valóság, amelyik létrejön ennek a ki nem számítható, előre nem látható politikának az eredményeként, joggal váltanak ki tiltakozást, s ennek köszönhető többek között az a tegnapi élőlánc is, amelyik drámaian mutat rá, hogy nincs elég bátorság sem, hogy szembenézzenek a szavaikból következő vagy nem következő tetteik valóságra ható következményeivel.
Önök azt mondják itt a Házban, hogy mindenkit megvédenek, biztonságot hoznak, mindenkinek kiszámítható körülményeket teremtenek. A valóság az, hogy a tetteik éppen bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot hoznak. Úgy fogalmaztak a személyi jövedelemadó kapcsán, hogy ez mindenkinek előrelépést fog hozni, majd avval kell szembenéznünk most, ezekben a hónapokban, hogy a meghatározó többség számára ez nettó keresetcsökkenést hoz.
Azt mondták, hogy a nyugdíjasokat megvédik, majd szembe kell néznünk avval a helyzettel, amelyik is a korrekciós programok megszüntetését, a méltányosság lehetőségének korlátozását jelenti, és azzal, hogy az állami korábbi forrásokat kivonják a nyugdíjrendszerből, a ma meglévő nyugdíjakat is veszélybe sodorják. Nem is beszélve azokról, akiknek szerzett jogát a visszamenőleges törvénykezés alapvetően megváltoztatja, kérdőre vonja.
A szegényeknek azt ígérték, hogy támogatást kapnak, és munkához juttatják őket. Nos, csak példaként emlékezetükbe idézem a megszűnő energiatámogatást, amelyet felvált egy olyan rendszer, amelyik a korábbi rászorultsági elven, de alanyi jogon járó támogatás helyébe egy kérelmezéssel, egy sokkal szűkösebb forrásra irányuló kérelmezéssel elnyerhető támogatást, összegszerűen alacsonyabb támogatást kínál. A statisztikai trükkel pedig, ami a közfoglalkoztatásra vonatkozik, igyekeznek elterelni a figyelmet arról, hogy valójában forrásokat vonnak ki, elvesznek azoktól, akik a legszerencsétlenebb helyzetben vannak.
Az a kérésem, hogy ne folytassák tovább azt a politikát, amelyikben is egy 300 ezres számmal operálva megpróbálják elfedni azt a tényt, hogy ma, szemben a korábbiakkal, azok, akik igazán rászorultak, nem 6 hónapig dolgozhatnak közfoglalkoztatásban egy évben és 8 órában, hanem egy-két hónapra és csak 4 órában. Ha ezt átszámoljuk, akkor világossá válik, hogy statisztikai trükkről van szó. Szemben a 300 ezres számmal, amit önök gyakran forgalmaznak, valójában havonta 20-30 ezer embernek tudnak 4 órás foglalkoztatást teremteni, amiből világosan látszik, hogy a statisztikával elfedve ezeknek az embereknek veszik el az esélyét attól, amiről önök beszélnek, hogy egyáltalán startvonalra állhassanak ahhoz, hogy megvívják csatájukat a középosztályba kerülésért.
Ami a munka világát illeti, itt fényesen beszél a tegnapi demonstráció. Ők úgy fogalmaznak, hogy az elmúlt években olyan döntéseket hozott a kormány, amelyek lerontották a magyar munkavállalók és családjaik helyzetét. A petíciójukban arra is felhívják a figyelmet, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadó a munkavállalók többségének keresetcsökkenést hozott, és hogy ők erre felhívták már korábban is a figyelmet, de a kormány ezt is figyelmen kívül hagyta, hiszen felszámolta a párbeszédfórumokat, az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is.
Most egy olyan lépésre készül a kormány az előzetes tervek szerint, ami a munka világát alapvetően változtatja meg a munka törvénykönyvével, abból kiindulva, amit Kovács államtitkár úr úgy mondott, hogy túlzott a munkavállalók védelme. Nos, ezt ma 4 millió ember tapasztalata cáfolja, azoké, akik ha kell, betegen is bemennek inkább dolgozni, hogy megőrizzék a munkahelyüket. Ezért nyilván elfogadhatatlan számukra egy olyan munka törvénykönyve, amely csökkenti az emberek fizetését, növeli a munkaidejét, védelem nélkül hagyja a munkavállalókat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), megszünteti a kollektív szerződések lehetőségét, és kényszerű munkaszerződésekre utasítja őket. Így fogalmaznak kinn az utcán, akik érzékelik a valóságot, szemben a beszédekkel.
Nos, kellene bátorság velük érdeket egyeztetni (Az elnök jelzi az idő leteltét.), leülni a tárgyalóasztalhoz, szembenézni az ezen emberek által képviselt valósággal.
