GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megtisztelő képviselőtársaimnak a várakozása. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Állva hallgatnak! - Folyamatos zaj.) Szeretném mondani önöknek, hogy ez a munka törvénykönyve még szembe fog jönni az elkövetkezendő időszakban önökkel. Szembe fog jönni! Én arra teszek kísérletet, hogy azt megelőzzem, hogy ne karambolozzanak, ne találják magukat szembe azokkal az ütközetekkel, amelyeket nem kellene megvívni akkor, hogyha ésszerűen, célszerűen végiggondolnák mindazt, ami a munka világát érintő, a munka alaptörvényét, alkotmányát módosító intézkedésekhez kapcsolódik. (MSZP-s képviselők nyitott laptopján a Mozdonyvezetők Lapjának címoldala “A nép nevében - Megkérdeztük az embereket az új munka törvénykönyve tervezetéről” felirattal látható.)
Ami a záróvitát megelőző módosításokat érinti, olyan kérdések, amelyek forintot, az emberek zsebébe jutó forintokat is érintenek, többek között ilyen a túlórát érintő, 4786/712. szám alatt futó módosító, de ilyen az a megállapodás is, vagy a megállapodás alapján az a módosítás is, amelyet Czomba képviselőtársam, államtitkár úr jegyez Kara alelnök úrral együtt. Szeretném mondani persze, hogy vannak olyan, a záróvitában történő módosító javaslatok, amelyek a korábbi módosításokhoz illesztetten és a kapcsolódó módosításokkal együtt sem vették számításba és figyelembe mindazt, hogy önök a munka világát érintően alapvetően három dolgot tesznek: az egyik az, hogy elvesznek jogokat a munkavállalóktól, a másik az, hogy forintálisan megint csak megnyúzzák őket (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), és a harmadik az, hogy e kettő együttes megjelenése is jelen van adott intézkedések kapcsán.
Szeretném, ha tudnák, hogy annak a fércmunkának az eredménye, amely útjára bocsáttatott 4-5 hónappal ezelőtt, gyakorlatilag a kiválasztottakkal való egyeztetés alapján történt. Itt alapvetően a Ligáról és a Munkástanácsokról beszélhetünk, majd később becsalogatták az MSZOSZ-t, hogy ezzel legitimálják a történetet. Nem tudják, mert a szakszervezeti tagoknak a felét sem képviseli egyébként ez a három szerveződés.
Formai módosításokat hajtottak végre, gyakorlatilag a bázisra, úgymond a korábbi munka törvénykönyvét érintő szabályozás szintjére próbáltak visszaütni néhány kérdésben, és megpróbálták ezt erényként feltüntetni. Azt mondhatom, látható abból is, hogy a módosító javaslatokból, amelyekből 728 volt, ha emlékképeim nem csalnak meg, abból az ellenzéki módosító javaslatokból, jelesül például a szocialisták 506 módosítójából egyet sem szavaztak meg, még azt sem, amelyik a nyelvtani helyesség szabályai szerint került megfogalmazásra. A parlamenti vitában pedig még azt is elkövették egy éjszakai részletes vitát követően, hogy nagyjából egy körben, majd utána még két-két perceket biztosítva lezárták a vitát, úgy, hogy azon képviselőknek, akiknek benn volt a szólásra való bejelentkezése, még a szavazásra való jogosultságot sem biztosították. Példátlan, de ez is előre mutatja, sejteti azt, hogy mit várhatnak a munkavállalók önöktől. Önök bármit - mondhatom nyugodt lelkülettel ilyen értelemben - semmibe vesznek, a képviselői jogok gyakorlásának a lehetőségét is - és akkor mit várhatnak a munkavállalók az elkövetkezendő időszakban?
Hangsúlyozni kell azt is, hogy bizonyos értelemben hazugságokkal, trükkökkel felütve próbálják elhitetni a társadalommal azt, hogy rendben van ez a dolog, mindent az érdekképviseletek szintjén történő egyeztetéssel legitimizáltak. Nem, nem, tisztelt hölgyeim és uraim, nem ezt tették; még egyszer mondom: a kiválasztottakkal történő egyeztetéseket tették meg, akik a Magyarországon lévő szakszervezetekhez tartozó tagságnak a felét sem képviselik. Hozzáteszem, hogy többek között a városi tömegközlekedési dolgozók szakszervezete, valamint a mozdonyvezetők szakszervezete jelezte, hogy nincs ez így rendben, a köztársasági elnök úr felé is fordultak, de más szakszervezetek is, jelesül a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók, valamint a Közgyűjteményi, Közművelési Dolgozók és rajtuk kívül a Pedagógusok Szakszervezete vagy a bölcsődei dolgozók demokratikus szervezete is azt mondta, hogy további tárgyalásokat kellene folytatni a munka törvénykönyve felfüggesztését érintően, illetve fel kellene függeszteni azt, és a tárgyalások időszakára ekképpen kellene kezelni a dolgokat.
Megerősítő népszavazást javasol a Magyar Szocialista Párt, egyszerűen annak okán, hogy nyugodt legyen az önök lelke a későbbiekre vonatkozóan. Éppen ezért, frakcióvezető úr, bár nincs itt közöttünk, Lázár János frakcióvezető úr felé egy dokumentumot szeretnék majd átnyújtani, amely azzal a tartalommal bír, hogy a Magyar Szocialista Párt által ez irányban indított kezdeményezés, aláírások sokaságát követve a Fidesz frakciója is, hogyha nem fél attól, hogy olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek nem az embereknek a kárára vannak, akkor nyugodt lelkülettel csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez, és azt megelőzően, mielőtt a végső döntés megszületne ennek az úgymond a munka világát érintő alkotmány elfogadásának a kérdésében, azt megelőzően támogassák önök is azt, hogy egy megerősítő népszavazás következzen be. Egyszerűen azért javaslom ezt, hogy ne kelljen önöknek majd szembemenniük nagyon sokakkal az elkövetkezendő időszakban, mert látható, hogy az érdekképviseletek szintjén, látható, hogy a civil szférában mértékadó - mértékadó! - ellenállásba ütközik az, amit önök csinálnak. Ez egy lehetőség, szeretném, hogyha ezzel a lehetőséggel élnének.
Elnök úr, köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem