SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Még a nyakkendőm is zöld, tisztelt jobbikos képviselőtársaim. (Derültség.)
Az új nemzeti vagyonról szóló törvény megalkotása szükségszerű volt már, ebben maximálisan egyetértek az előttem szólókkal, nagy szükség lett volna már erre több mint húsz évvel ezelőtt. Egy húszéves hiányt szüntet meg ez a törvény, amely végre világos kísérletet tesz arra, hogy egy egységes nemzeti keretet alkosson meg a közösségi vagyonnal kapcsolatban.
Az elmúlt húsz év elhibázott gazdasági fejlődési modelljének egyik alapja volt az 1990-es évek eleji spontán, majd a kormány által irányított privatizáció. A közvélemény megítélése a privatizáció tekintetében alapjaiban meghatározza a magyar kapitalizmusról vallott véleményünket. A piacgazdaságban meghatározó a tulajdonforma kérdése, az elmúlt húsz évben mégis a magántulajdon egyfajta felsőbbrendűségét hallhattuk. Ahhoz, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, nélkülözhetetlen a nemzeti vagyonról szóló törvény.
Mielőtt általánosságban és részleteiben értékelném a törvényt, szükségesnek tartom elmondani a közösségi vagyonnal kapcsolatos álláspontunkat, és ebből a szempontból fogom majd értékelni a törvény tervezetét is.
Magyarország gazdaságát a rendszerváltás utáni korai évektől kezdve egy komoly ellentmondás jellemezte: az időszak nagy részében egy határozott piacelvű ideológia érvényesült, ami megmutatkozott a közösségi tulajdonú vállalatok gyors privatizációjában, a közszolgáltatások egy részének privatizálásában, illetve az erre tett kísérletekben és az állam fejlesztői funkciójáról való lemondásban.
Ugyanakkor ez az önmagát látszólag szigorú elvekkel korlátozó állam a politikai klienseknek juttatott állami megrendelésekkel és a beszállítók korrupt kiválasztásával, sőt a szabályozók kiszámíthatatlan, sokszor ugyancsak klientúraérdekek által mozgatott gyakori változtatásával és az egyes gazdasági szereplőknek juttatott egyedi kedvezmények és támogatások sokaságával torz, piacellenes és a korrupciónak melegágyat jelentő gazdasági környezetet teremtett, amelyben túlzott a saját önkényes, esetleges fejlesztői stratégiát nélkülöző befolyása az államnak. Szerintünk az államnak az lenne a feladata, hogy felismerje a piaci kudarc eseteit, ezek orvoslása érdekében szabályozóként és fejlesztőként beavatkozzon, ahol pedig a piaci koordináció képes a közjó biztosítására, kiszámítható, méltányos, senki felé nem lejtő játéktér megteremtésével kell az államnak segítenie a piac működését.
Ezzel szemben a távlatos közpolitikai tervezés helyett a kormányok mozgását egyre inkább a rövid távú szavazatmaximalizálás és kiterjedt klientúrarendszerük igényeinek kielégítése vezérelte, vezérli az állami, önkormányzati vagyon kapcsán a mai napig is. Ezért valljuk, hogy nem kisebbé vagy nagyobbá kell tenni az államot, hanem intelligensebbé, funkcionálisabbá kell tenni az állam szabályozó és fejlesztő szerepeit és a piac viszonyát.
Az elmúlt húsz évben vallott közvélekedéssel szemben állítjuk, az állam nem rossz gazda, ha demokratikusan ellenőrizhető és átlátható módon működik és hasznosítja a rábízott közvagyont. Említhetnék itt sok-sok példát, de talán az egyik legjobb példa erre a hozzáállásra a svájci vasúttársaság esete, amely nagyon súlyos gazdálkodási problémákkal küzdött, sokáig úgy tűnt, hogy a megoldás erre a privatizáció lehet, ám a privatizáció előtti utolsó pillanatokban az állam kihátrált ebből, és a mai napig is hatékonyan működteti a társaságot.
Akkor lássuk a törvényt magát! Áttérve a törvényre, megállapítható, hogy sajnos gyorsított eljárásban, futószalagon érkezik ez a törvény is a fideszes kormánytöbbség diktálta törvénygyárba, az elsietettség egyértelműen tetten érhető ezen a törvényen is. Kirajzolódik ebből a törvényből is, hogy mit ért a kormánytöbbség kétharmados törvényen, megismerhetjük a közösségi vagyonnal kapcsolatos keretszabályokat, főbb elveket, néhol még részletes szabályozást is, de sok helyen homályos utalásokat olvashatunk csak, csak találgathatjuk, mire gondolt az előterjesztő sok helyütt. Kulcsfontosságú részletszabályozási hiányosságokra majd az egyes ágazati törvényekben kaphatunk választ a törvény szerint.
Tartalmában elmondhatom, hogy a törvény főbb irányaihoz hasonlókat vallunk, de egyes részletek esetében mégis nagyon is gyanús megállapításokra lelünk. Ha válaszokat kapunk a kérdéseinkre, ha pontosításokat tartalmazó módosító javaslatainkkal kapcsolatban befogadóan viselkednek, nem zárjuk ki, hogy támogatólag álljunk hozzá ehhez a törvényjavaslathoz. Sőt, az is kijelenthető, ha ez a törvény lett volna hatályban az elmúlt tíz évben, akkor nem kerülhetett volna sor a Ferihegyi repülőtér üzemeltetésének magánkézbe adására oly módon, ahogy megtörtént, vagy nem kerülhetett volna sor a MÁV-Cargo privatizációjára sem. (Dr. Kolber István: Pályázat nélkül!) Ezek mind az elmúlt évek súlyos kormánydöntései voltak, amelyeknek a levét a mai napig isszuk. De ne felejtsük ki a Fidesz-kormány 2002-es döntéseit sem, amikor 12 darab állami gazdaságot adtak magánkézbe, amikor már egyértelműen látszott, hogy elvesztik a hatalmukat.
(22.40)
Ma ez a 12 volt állami gazdaság továbbra is állami tulajdonban lenne, hogy ha ez a törvény már előtte hatályba lépett volna.
Mivel szerintünk is fontos törvényről van szó, igyekszünk ezúttal is konstruktívan viszonyulni a javaslathoz. Nézzük akkor részleteiben!
Először is. Alapvető fontosságú javaslatunk, mint ahogy azt már az alkotmánnyal kapcsolatos vitában is kifejtettük a Házon kívül, azt javasoljuk, hogy népszavazás döntsön a privatizációról. A téma súlyára való tekintettel emlékeztetném önöket az alkotmánykoncepciónkban foglaltakra. Az állam alkotmányos szinten is védje a nemzeti vagyont és azokat az egyetemes közszolgáltatásokat, melyek a szociális jogok érvényesítéséhez, az életesélyek egyenlőségéhez nélkülözhetetlenek.
Az alkotmányozás kapcsán is azt az álláspontot képviseltük, hogy a nemzeti vagyon stratégiai elemei és az alapvető közszolgáltatások privatizációiról népszavazáson döntsünk, ha és amennyiben egyáltalán így akarunk dönteni.
A második nagyon fontos alapelvünk, hogy vigyünk átláthatóságot a vagyongazdálkodásba. A törvény legalapvetőbb elveit érinti az az álláspontunk, hogy az önkormányzati képviselő-testületek ne rendelhessenek el zárt ülést, amikor a vagyonnal kapcsolatos döntéseiket meghozzák. Ha a nemzeti vagyonról szóló törvénybe beemeljük a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő cégek adatainak köznyilvánosságát szavatoló klauzulát, akkor ez jogalapot adhat arra is, hogy az önkormányzati vagyon védelme érdekében a helyi nyilvánosság erejével felléphessünk. Sajnos sok reményt nem fűzök egy ilyen irányú előrelépéshez, elnézve a fideszes gazdasági háttérbirodalom étvágyát, és ahogy ezt kendőzetlenül kielégítik.
A 3. § az átlátható szervezet fogalmában törekszik az off-shore tulajdon kizárására, de a c) pontban szépen be is engedi a civil szervezetek esetében, teljességgel érthetetlen módon. Azt javaslom önöknek, hogy legyenek következetesek, alkalmazzuk a zéró tolerancia elvét, a nem átlátható szervezet tulajdonlása legyen kizáró ok a nemzeti vagyon használói részéről.
Ezért is javasoljuk megfontolásra, hogy a hatályos vagyontörvény 5. §-ában lefektetett átláthatósági szabályokat vegyék át ebbe a törvénybe is, már csak a következetesség érdekében, a koherencia biztosítása céljából.
A harmadik alapvető követelésünk az, hogy készüljön el végre egy átfogó vagyonleltár. A kizárólagos állami vagyonnal kapcsolatban üdvözöltük volna egy átfogó vagyonkataszter elkészültét, ahol teljeskörűen, átfogóan áttekinthető az állami kincstári vagyon, illetve az önkormányzati törzsvagyon; nem feltétlenül a törvényhez mellékelt felsorolási lista az, ami számít ebben a tekintetben.
A törvény beterjesztése és tárgyalása közötti rendkívüli rövid idő alatt nem is állt módunkban alaposan ellenőrizni a lista teljeskörűségét, az azonban ennyi idő alatt is látszik, hogy számos elem maradt ki erről a listáról, eléggé megmagyarázhatatlan módon.
Visszautalva az elmúlt húsz évre, a privatizáció visszásságai elkerülhetőek lettek volna, ha a politikai elit már korábban veszi a fáradságot egy ilyen vagyonkataszter elkészítésére. Sajnos úgy fest, hogy húsz év ide, kétharmad oda, önök sem hajlandóak ennek nekilátni, és nem fog elkészülni továbbra sem egy átlátható és mindenre kiterjedő vagyonleltár.
De hogy ha már a mellékletből kimaradt tételeket említettem, akkor hadd térjek át a negyedik alapelvre, amit mindenképpen a figyelmükbe ajánlanék, ez pedig az, hogy a természetvédelmi területek is maradjanak tartósan állami tulajdonban.
Rögtön a mellékletben szereplő tételes felsorolásnál, illetve a törvény szövegében nem egyértelműen találtuk meg a természetvédelmi területeket, arborétumokat, természeti parkokat a kizárólagos állami vagyon között. Feltételezem, az “állami tulajdonú terek, parkok” meghatározás nem ezt fedi. Javaslom, ha tételesen a mellékletben nem, legalább a törvény szövegében egyértelműen azonosíthatóan deklarálják ezt a célt.
Ha már a természeti vagyonnal kezdtem, akkor a 26. § említi, hogy az 5 hektárnál nagyobb állami tulajdonú erdők a nemzeti vagyon részei. Javasoljuk beemelni ebbe a körbe az 5 hektárnál kisebb maradék alföldi tölgyeseket is.
A vizek esetében kérdés, hogy a meder és a part meddig tart, mert az változhat. A jövőben jó lenne a Balatonhoz hasonló totális part-magánkisajátítást elkerülni. A természet változik, a folyók mozognak, ezt mindenképpen figyelembe kell venni. A Balaton vízszintjének emelkedésével a parti telkek a mederbe kerülhetnek, vagy éppen fordítva, ha a Sió-zsilipet néhány évig nem nyitnák ki, a déli part jelentős része a nemzeti vagyon része lenne. Ebben a tekintetben a törvény mindenképpen pontosításra szorul.
Az ötödik alapelv, amit a figyelmükbe ajánlanék, az az, hogy terjesszük ki a védelmet minden hungarikumra. Hiányérzetünk van ugyanis a gazdasági társaságok részesedésével kapcsolatban is. Javasoljuk, hogy Hollóháza esetében is kerüljön a közösség védett tulajdonába a részesedés, váljon ez is a törzsvagyon részévé. Beszédes, hogy itt az előterjesztés kapcsán Hollóházát nem is említették meg. Már korábban is tapasztaltuk azt, hogy az ilyen irányú módosító javaslatainktól elzárkóztak. Felmerül bennünk a gyanú, hogy azért engedhették el Hollóháza kezét, mert a fideszes háttércéggé alakított Közgép a pécsi manufaktúrára már rátette a kezét, s így Simicska Lajos konkurenciát lát Hollóházában.
Attól tartunk továbbá, hogy a műemlékek felsorolását is azért hagyták ki, mert valamilyen sanda céljuk lenne. Egyértelmű az álláspontunk e tekintetben, hogy a műemlékek felsorolását is indokolt lenne átvizsgálni, és a hatályos műemléki törvényben szereplő ingatlanok esetében tapasztalható eltérést egyértelműen korrigálni javasoljuk.
Lássunk néhány fontos további részletet a paragrafusok szintjén. A legfontosabb talán az önkormányzati vagyongazdálkodást érintő néhány paragrafus a törvényben. A 9. § az önkormányzati vagyongazdálkodás esetében közép-, hosszú távú vagyongazdálkodási tervkészítési kötelezettséget határoz meg. A kérdésünk az, hogy miért. Amikor elég egy törvény a vagyon elvonásához. Ha így van, akkor már ebben a törvényben az állami vagyongazdálkodásnál is legyen előírva a vagyonszerzés kapcsán a vagyongazdálkodási stratégia és terv készítése, gondoljunk csak a MOL-, Rába-részvényekre, amelyeknél azóta sem ismerjük, hogy milyen sorsot tervez nekik a kormány.
A legsúlyosabb talán a 14. § az önkormányzatok tekintetében. Ez a 14. § az önkormányzati tulajdon ingyenes elvonása, nemcsak a tulajdon szentségének a megsértése, hanem az önkormányzatiság végső megszüntetése gyakorlatilag. A tulajdon érinthetetlensége, szentsége ugyanis a társadalom és a gazdaság jellegadó kategóriája. Polgári, demokratikus társadalom és piacgazdaság a tulajdon érinthetetlenségétől az, ami. Ezzel a paragrafussal lesz teljes az az átalakítás, amit elkezdtek az önkormányzati rendszerben. Az önkormányzat nemcsak hogy nem gazdálkodhat önállóan a vagyonával, de azt bármikor el is vonhatják tőle.
Semmilyen korlát, garancia ezzel kapcsolatban a jogrendszerben nincs. Az önkormányzati gazdasági önállóság megszüntetésének befejező aktusa ez a tervezet, amely az önkormányzati autonómia teljes felszámolását jelenti, vagyis az önkormányzatok közjogi személyiségének olyan lebontása, amely még az alaptörvénnyel sincs összhangban.
Az önkormányzati tulajdon készülő sérelme a demokratikus társadalom, a piacgazdaság működésébe olyan mértékű állami beavatkozást jelent, amelyre az alaptörvényben sincs meg a felhatalmazás, tehát ez nemcsak a nemzeti vagyonról szól, hanem arról, hogy ellentétben a nemzetközi szerződésekkel, például az európai önkormányzati chartával, lényegében egy feles törvénnyel az önkormányzati autonómia másik lényegi eleme, a szubszidiaritás elve bármikor a törvényalkotó kénye-kedve szerint kiüresíthető.
Itt emlékeztetnék arra, hogy egy korábbi törvény vitájában Kósa Lajostól kaptunk egy ígéretet arra, hogy az államosított önkormányzati vagyon a tartósan elidegeníthetetlen kategóriába kerül. Fájlaljuk azt, hogy ilyen irányú kitétel ebben a nemzeti vagyonról szóló törvényben nincsen; reméljük, hogy Kósa Lajos be fogja tartani az ígéretét, és módosítják ennek megfelelően ezt a javaslatot.
De lássuk akkor tovább! A 7. § (2) bekezdése a vagyongazdálkodás célját taglalja, a vagyon megőrzése, védelme és gyarapítása szerepel célként a törvényben. Viszont a mondat végén szerepel egy homályos kitétel, mint a vagyongazdálkodás célja, ez pedig így hangzik: “továbbá a közfeladat-ellátás szempontjából felesleges vagyontárgyak elidegenítése is a vagyongazdálkodás célja”.
(22.50)
Ez így egy elég homályos javaslat, melyet mindenképpen pontosítani javaslunk, ugyanis, ha nincsen pontosan meghatározva, hogy mit jelent a feleslegessé váló vagyontárgy, akkor az könnyedén egy indokolatlan, nyakló nélküli privatizációhoz vezethet.
A 11. § (2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy a vagyonkezelés kijelöléssel is megtörténhet, egyedileg meghatározott jogi személlyel, kivéve állami, önkormányzati kizárólagos vagyon esetében, de a kincstári, illetve törzsvagyonba tartozó más vagyonelemek esetében sor kerülhet rá.
Javasoljuk, hogy a vagyonkezelő kijelölése törvénnyel egyedileg ne történhessen meg. Ha mégis szükséges, javasoljuk szűkíteni ennek körét, és csak költségvetési szerv, önkormányzat vagy százszázalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezet lehessen kijelölt vagyonkezelő.
A 13. § (1) bekezdése a vagyon átruházása, azaz a privatizáció körülményeit szabályozza. Az elmúlt húsz év történetének ismeretében eléggé felszínesen szabályozza ezt. Ez így biztosan nem elegendő, feltétlenül pontosítani kell, mit értünk azalatt, hogy “legelőnyösebb ajánlat”. Attól tartok, nagyon sok privatizációs döntésnél, amit utólag már bánunk, a Nemzeti Vagyonkezelőnél a régi aktákban ilyen megfogalmazásokat találhatunk. A legelőnyösebb ajánlat, könnyen lehet, hogy megint csak az államra és az állampolgárokba nézvést előnytelen privatizációs szerződések megkötésére ad lehetőséget; amennyiben önök ezt szeretnék elkerülni, akkor ezt a paragrafust mindenképpen pontosítani kell.
Szintén a 13. § (5) bekezdése foglalkozik az ingyenesen átadott nemzeti vagyonnal, tizenöt éves elidegenítési tilalmat írva elő. Ezzel kapcsolatban az álláspontunk az, hogy jelenleg nem kellően szabályozott, hogy mi történik tizenöt év elteltével.
A 14. §, mint már említettem, az állam és önkormányzat közötti vagyonátadást szabályozza. Megtapasztalhattuk már, a gyakorlatban mit jelent és hogyan zajlik ez a valóságban a megyei vagyon átvétele kapcsán. Javasoljuk, hogy a feladatellátáshoz kapcsolódó ingyenes vagyonátadáskor csak önkéntes feladatátadás esetén kelljen a vagyont is átadni, és csak használatra kelljen átadni. Az átadott vagyon csak az átvett feladat ellátására legyen használható, és legyen elidegeníthetetlen. Az önkormányzati törzsvagyon esetén, ha kivonásra kerülnek vagyonelemek, az alkotmánykoncepciók alapján javasoljuk a helyi népszavazások kezdeményezését minden esetben.
A 14. § (2) szakasza előírja, mind a 3200 önkormányzat esetében az egyes ingatlanértékesítések esetén elővásárlási joga lesz az államnak. Minden telek, üzlethelyiség esetében 45 napos jogvesztő határidővel választ kell adnia az államnak. Biztos, hogy szükség van erre? Az állam milyen alapon akar például néhány millió forintos üzlethelyiségeket vásárolni? Ugye az állami vagyongazdálkodás szabályozása még nem ismert, ezért nem tudjuk, miből akarja végrehajtani ezeket az állam.
Általában is elmondható, hogy a törvény szerint üzleti vagyonnak hívott körre, azaz ami engedély nélkül, kötetlenül átruházható, szinte semmi szabályozást sem találunk. A törvényjavaslat alapján a mintegy félezer milliárd forintot meghaladó részvényvagyonra így nem találunk semmilyen fogódzót.
Az előbb felsorolt paragrafusi szintű módosítási javaslatainkon túl is számos módosító javaslatot dolgoztunk ki. Mondtam az előbb, alapvetően egyetértünk a törvény céljaival, de számos helyen, hogy úgy mondjam, kilóg a lóláb, és ha nem fogadják meg ezeket a módosító javaslatokat, akkor nem áll majd módunkban támogatni ezt a javaslatot.
Összességében tehát szeretném leszögezni, üdvözöljük a törvény megszületését. Üdvözöljük, hogy végre stratégiailag kíván az állam viszonyulni a nemzeti vagyonhoz. Hiánypótló a törvény, mert az összes vagyonra, azaz nem csak a hasznosítható, forgalomképes vagyon esetében tesz kísérletet átfogó szabályozásra. Az elmúlt húsz év privatizációja, gazdasági modellje ismeretében különösen indokolt volt végre egy nemzeti vagyonról szóló törvény elkészülte.
Sajnos, mivel keretszabályozásról beszélünk, ezért néhol homályosak a megfogalmazások, és hiányosak a részletszabályok. Sajnos emellett nem látjuk semmi jelét annak, hogy megértette volna a kormány, hogy az állam csak akkor lehet jó gazda, ha biztosítja az átláthatóságot és a demokratikus kontrollt. Ha nincsenek tiszta viszonyok a tulajdonosi hálókban, ha nincsen lehetőségük az állampolgároknak, hogy az állami vagyonnal sáfárkodók körmére nézzenek, akkor az állam ugyanolyan rossz gazda, mint a piac.
Bár illúziónk egy fikarcnyi sincsen, hogy a kétharmados közöny falán bármilyen lényeges szempontot átvigyünk, mégsem adjuk fel a hitet, hogy a parlamentnek van értelme, még akkor is, ha önök mindent megtesznek a parlamentarizmus felszámolása érdekében.
Várom ezért megtisztelő válaszukat a kérdéseimre, felvetéseimre, és köszönöm a lehetőséget, hogy ezt elmondhattam, és még egyszer figyelmükbe ajánlom a több mint egytucatnyi módosító javaslatunkat. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az LMP soraiban.)
