DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Különleges ajándékkal lepte meg a Budapesti Filharmóniai Társaság a zeneszerető közönséget a zene világnapján, 2009. október 1-jén. Négy kamarakoncerttel, amelyek átszelték Budapestet Pesthidegkúttól Rákosmentéig.
A koncertek helyszíne a Klebelsberg Kultúrkúria, a Bartók Emlékház, az Operaház Székely Bertalan terme, a rákoshegyi Bartók Zeneház volt. A műsorok gerincét Bartók Béla kamaraművei jelentették.
A hangversenyek a zenei élményen kívül különleges küldetést teljesítettek. Felidézték a XX. század és egyben az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság történetének három évtizedét. Erre Bartók Béla, a társaság tiszteletbeli tagja, a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője életének egy fejezete adott lehetőséget, hiszen Bartók 1911-ben költözött az akkori “Rákoskeresztúr-nyaraló”-nak nevezett községbe, 1912-ben a mostani Bartók Zeneházba, majd 1940-ben a Csalán utcai házból hagyta el Magyarországot.
Felidéztük, hogy Klebelsberg Kunó, a legendás kultuszminiszter, aki szintén a társaság tiszteletbeli tagja volt, 1928-ban, a társaság 75. éves jubileumán kimondta: “Sokkal nagyobb e zenekar megalapításának értéke nálunk, mint a nyugati nemzeteknél. Akkor és ott ez csak művészeti tett volt, nálunk nemzeti tett.”
Tisztelt Képviselőtársaim! A Budapesti Filharmóniai Társaság művészei nem először vállalkoznak az újító szerepére. Elég, ha felidézzük a legközelebbi múltat, a 90-es évek legelején, a rendszerváltás után elsőnek elindított kamarazene-sorozatokat, amelyek a tradíciók felélesztésén túl egyaránt szolgálták a muzsikusok szakmai megmérettetését és az értékek megismertetését: az 1992-ben létrehozott Budapesti Filharmonikus Hangversenybarátok Alapítványát, a 2006-ban létrejött Mozart és Bartók “maratonokat” az Operaházban. Tehették, mert a rendszerváltás idején kivételes helyzetben volt a zenekar. Kossuth-díjas, kiváló, érdemes művészek sora, országos és nemzetközi hírű szólisták, nemzetközi versenyek díjnyertesei alkották tagjai jelentős részét.
E mostani kezdeményezés is a társaság egyedülállóan gazdag erkölcsi tőkéjéből épült fel. Szinte bármely időszakot, évtizedet idézzük fel a Budapesti Filharmóniai Társaság történetéből, kultúrtörténelmünk nagyjaival találkozunk. Erkel, Mahler, Liszt, Goldmark, Dohnányi, Bartók, Brahms, Dvořák - s végeláthatatlan a sor - neve kötődik a társaság nevéhez. Tiszteletbeli tagjai között Joachim és Auer, Brahms és Kodály, Apponyi Albert gróf és Esterházy Pál herceg. Természetes mindez, hiszen fennállásának első 90 esztendejében az ország egyetlen hivatásos zenekara volt. Azóta is mérvadó zenei együttesünk, számtalan ős- és magyarországi bemutató, magyar és külföldi karmester és művész fűződik nevéhez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos, hogy ki kell mondanunk, hogy a társaság tevékenységének akár tényszerű tudomásulvétele a rendszerváltozás óta még várat magára. A Budapesti Filharmóniai Társaság méltóságához, elődeinek munkásságához méltatlan lenne az a feltételezés, hogy ebben szándékot lássunk, hiszen a társaság múltja és jelene a magyar kultúra múltja és jelene, s mint köztudott, múlt és jelen nélkül nincs jövő. Igaz, néhány éve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) felelős miniszter tollából született az a megfogalmazás, hogy a zenekar anyagi biztonságával gondok vannak.
(12.30)
Befejezésül, tisztelt képviselőtársaim, még egy mondat. Csak remélni tudjuk, hogy a 156 éve alapított társaság a jövőben megkapja a létét elismerő, akár mindössze gesztusértékű biztonságot, amely nem létjogosultságát kérdőjelezi meg, hanem visszaadja a helyét a magyar zenekultúrában, a nemritkán megelőlegezett bizalommal, anyagi és erkölcsi elismeréssel elhalmozott versenytársai között.
Köszönöm a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem