DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az iménti hozzászólásokban precíz, részletes ismertetését hallhattuk annak a törvényjavaslatnak, amely a Ház előtt fekszik, és amelyet jelenleg vitatunk. Bevezetőként annyit szeretnék rögtön leszögezni, hogy a liberális frakció egyetért a törvényjavaslattal, helyesnek tartja ezt a jogalkotási lépést, és minden bizonnyal a végszavazás során is támogatni fogja tudni a javaslatot.
Mind államtitkár úr, mind pedig az utána következő szocialista hozzászólók pontosan ismertették a törvényjavaslat tartalmát, ezért én ezt nem tenném, hiszen ilyen értelemben ez felesleges, a javaslatot mindenki elolvashatja. Inkább néhány szót arról szeretnék szólni, amit hiányolok a törvényjavaslatból, vagy amire vonatkozóan nekünk aggályaink, kritikai észrevételeink lennének.
Egyrészt amióta ebben a parlamenti ciklusban szabálysértéseket érintően jogalkotási lépésre szánja magát az Országgyűlés vagy akár a kormányzat, mindig fölmerül az a problematika, hogy vajon nem kellene-e új szabálysértési törvényt, új szabálysértési kódexet alkotni. Nem hiszem, hogy föl lehet hozni jó ellenérveket ezzel a követelménnyel szemben. Mára a szabálysértési joganyag teljesen áttekinthetetlenné vált, több különböző törvényben, egymástól eltérő rendeltetési célú törvényben kerülnek megfogalmazásra, eltérő hatásköri, eltérő illetékességi szabályokkal. Tulajdonképpen, hogyha valaki szeretné a szabálysértési joganyagot megismerni, akkor nagyon nehezen tudja összevetni egymással azokat a hatályos jogszabályi rendelkezéseket, amelyek a különböző törvényekben és alacsonyabb szintű jogszabályokban megtalálhatók.
Tehát mára a jogalkalmazásnak igen komoly akadályozó tényezőjévé vált az a körülmény, hogy a szabálysértési joganyag nem egy kódex formájában kerül meghatározásra, hanem a jogrendben különböző területeken találkozhatunk vele. Holott, ha ez egységes szerkezetben, a kódex követelményeinek megfelelően, világosan megfogalmazott tényállásokkal, világos, egységes eljárási szabályokkal kerülne megfogalmazásra, akkor mind az állampolgárok számára a jogkövetés tekintetében, mind a hatóságoknak a jogalkalmazás szempontjából véleményem szerint sokkal egyértelműbbé és világosabbá válna a szabályozás.
Ha szabad egy példát említem a hatásköri bizonytalanságokra vonatkozóan. Az imént felszólalásában Bárándy Gergely kollégám említést tett arról, hogy egy új szabálynak köszönhetően - amely a 10. §-ban kerül meghatározásra - ”Abban az esetben, ha a tulajdon elleni szabálysértés miatt a feljelentést a rendőrségnél teszik meg, és a késedelem az elkövető kilétének megállapítását veszélyezteti, vagy a bizonyítékok eltüntetésével, eltűnésével járhat, illetve ha az az eredményes felderítés érdekében szükséges, a rendőrségnek a következő intézkedéseket kell megtennie.” Ebből a megfogalmazásból az következik, főleg az első tagmondatból, hogy ha a szabálysértési feljelentést a rendőrségnél teszik meg. Ha a feljelentést nem a rendőrségnél teszik, hanem a jegyzőnél, ez a törvényhely nem alkalmazandó vagy nem alkalmazható. Egészen biztos, hogy értelmezési probléma keletkezik, egészen biztos az, hogy nem egyértelmű, hogy ebben az esetben a jegyző, mondjuk, dönthetne-e úgy, hogy amennyiben a további törvényi feltételek fennállnak és szükséges, akkor felkéri a rendőrséget mindazoknak a teljesítésére, amelyet a törvényhely itt megfogalmaz. Hiszen az első félmondat teljesen egyértelműen csak abban az esetben teszi ezt lehetővé vagy kötelezővé, ha a rendőrségnél teszik a feljelentést. Azaz más eljárási szabályok kerülnek alkalmazásra egy rendőrség előtti feljelentés esetében és mások egy jegyzőnél történő feljelentés esetében.
A kormányzati törekvés céljával egyetértünk, sok minden tekintetben ez a törvényjavaslat alkalmas is arra, hogy javítson a jelenlegi, nem túl jó helyzeten. Ezt mások is elmondták már előttem, hogy ma a magyar társadalom egy igen jelentős hányada úgy érzi, hogy ha a sérelmére, főleg tulajdonjogát érintően a sérelmére szabálysértést követnek el, akkor igazából védtelen marad. Hiába megy el feljelentést tenni; ha a rendőrségre megy, azt mondják neki, hogy nincs rá emberünk, nincs rá kapacitás, jelentéktelen dolog, soha nem fogjuk megtalálni az elkövetőt, azaz megpróbálják egyszerűen lerázni.
Nem alkalmas ez a törvény arra, hogy például azokat az eseteket kiszűrje, és megoldást adjon, amikor egyszerűen elküldik a sértettet, és nem foglalkoznak az ügyével. Nagyon-nagyon sok ilyen ügy van. Ezt egy törvény persze nagyon nehezen képes kezelni, hiszen, hogyha nem indul egy eljárás, onnantól kezdve nincs, és akkor nincs mit alkalmazni rá vonatkozóan, holott a sérelem, tudjuk, hogy megtörténik.
Nagyon sok esetben tapasztaljuk azt, amiről egyébként szintén említést tett már Bárándy Gergely is, hogy a büntető törvénykönyv 316. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz azt a követelményt, hogy a szabálysértési értékre elkövetett, de különböző minősítő körülményekkel együtt elkövetett cselekmény bűncselekmény, büntetőügyet kellene indítania a hatóságoknak, hivatalból üldözendő cselekményként. Hozzávetőlegesen 8-9 olyan körülményt foglal magában a büntető törvénykönyv ezen szakasza, amely a szabálysértési értékre, azaz a 20 ezer forintos értékhatár alatti értékre elkövetett cselekményeket fölminősíti bűncselekménnyé, és ekként rendeli elbírálni a cselekményt.
Nagyon kevés olyan ügyet ismerünk, amikor a rendőrség meggyőződne arról, hogy valóban - vagy akár a jegyző, hogyha a bejelentést, feljelentést nála teszik -, hogy valóban kell-e vizsgálni ezen minősítő körülményeknek a meglétét vagy hiányát. Azaz nagyon sok bűncselekmény azért marad felderítetlen, mert egyszerűen a hatóságok nem foglalkoznak azzal, hogy egy ilyen minősítő körülménynek köszönhetően a cselekmény immáron nem szabálysértés, hanem bűncselekmény.
Egyetértünk azzal, hogy az értékhatárok rendszerén nem indokolt pillanatnyilag módosítani, ez a jogbiztonság érdekében is egy nagyon fontos belátása a kormánynak. Tehát véleményem szerint nagy hiba lett volna, hogyha az ilyen típusú, megnövekedett számú cselekmények kapcsán megint az értékhatárral kezdenénk bármilyen módon is változtatást, mert egyelőre úgy tűnik, hogy mind az inflációt, gazdasági körülményeket, társadalmi viszonyokat, szóval azt a sok-sok mindent, amikor ezt vizsgálni kell, a mai értékhatárok rendszere - a büntető törvénykönyvben foglaltaknak megfelelően - alkalmas arra, hogy a cselekményeket különböző kategóriába be lehessen sorolni. És így a szabálysértési értékhatár 20 ezer forint marad, és a kisebb értékre elkövetett vagyon elleni cselekmények 20-tól 200 ezer forintig terjedő értékhatárok között mozognak. Ezt mi megfelelőnek és jónak tartjuk.
Tehát azt hiányoljuk, hogy vajon, ha elfogadjuk ezt a törvényt, és a kormány próbálja úgy beállítani a dolgot, hogy ezzel alapvetően megoldódnának az ilyen jellegű problémák, valóban megoldódnak-e. Az a gyanúm, hogy sem államtitkár úr, sem a tárca vezetése, sem a kormányzat nem feltétlenül azt gondolja, hogy innentől egy csapásra megváltoznak a dolgok, és ez természetesen így is van. Nincs olyan törvény, amelytől ilyen változás rövid időn belül várható lenne. Azaz arra van feltétlenül szükség, hogy ha már egy olyan tárcáról van szó, ahol nemcsak a jogalkotással kapcsolatos legfontosabb feladatok vannak, hanem mellette a bűnüldözésnek, a rendészetnek a területe is odatartozik, akkor a gyakorlat terén is nagyon jelentős változásokat kell véleményem szerint végrehajtani annak érdekében, hogy a rendőrség képes legyen felmérni azt a feladatát - és ha felmérte, akkor utána eleget tenni a követelményeknek -, hogy az állampolgárokat az ilyen típusú cselekményektől is hatékonyan legyen képes megvédeni.
(11.50)
Azaz nyilvánvalóan szükséges a gyakoribb járőrözés a településeken az éjszakai órákban is, hogy a rendőrség jelenléte minden más szempontból világos és egyértelmű legyen, mert egy ilyen törvénymódosításhoz képest, amelyet egyébként nem gondolok jelentéktelennek, tehát nem szeretném bagatellizálni, csak azt szerettem volna kiemelni, hogy nem feltétlenül tartjuk elegendőnek. A rendőri jelenlét, az állampolgárokkal való normális, aktív kapcsolat és még sok minden más olyan szakmai követelmény, amelyet vagy nem is ismerek, vagy nem is fontos, hogy mindegyiket felsoroljuk; ha mindezeknek a rendőrség sokkal jobban képes eleget tenni, akkor legalább annyi pozitív változást képes elérni ezen a területen, mint egy megfelelő, jó törvénymódosítás. Azaz véleményem szerint a kettőre együtt van szükség annak érdekében, hogy a remélt pozitív változások bekövetkezzenek, amelyben - egészen bizonyos vagyok benne - mindannyian egyetértünk ebben a parlamentben, bárhol is ülnek, a kollégák közül bárki, tehát ellenzék, kormánypárt egyaránt.
Úgy gondoljuk tehát, hogy a változásoknak nemcsak a jogalkotás, hanem a jogalkalmazás szintjén is hatékonynak kell lenniük. Ha ezt a kormány belátja, és ezen a téren is képes változásokat elérni, akkor úgy gondolom, hogy nemcsak a törvénymódosítás, hanem az azt követően megváltozó gyakorlat is alkalmas lesz arra, hogy az állampolgárok biztonságérzetére, tulajdonának megvédésére vonatkozó követelményeket teljesítse a törvény, javuljon a biztonságérzet, és javuljon az a helyzet, ami ma Magyarországon nem a legjobb.
Mindezek mellett a törvényjavaslatot néhány kritikai észrevétellel - esetleg néhány módosítással - elfogadhatónak tartjuk. Nem ejtettem szót a törvényjavaslat további rendelkezéseiről, ami a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvényt érinti. Egyetértek azzal az ismertetéssel, amit államtitkár úr előadott, és feleslegesnek gondolom a megismétlését, tehát a javaslatnak ezt a részét is tudjuk támogatni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
