GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy 2006. év végével bizonyos olyan támogatási lehetőségek, amelyeket többek között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tudott biztosítani az erdei kisvasutak számára, európai uniós változások okán megszűntek. Ez azt jelenti, hogy 2004-től 2006-ig fönntartottuk ezeket a támogatásokat annak ellenére, hogy nem kifejezetten mezőgazdasági jellegűek voltak. Ez 100-200 millió között volt általában évente. De onnantól kezdve, miután ennek a notifikációja nem volt lehetséges, nyilván kötelezően meg kellett hogy szüntessük.
Ezért kell azt mondanom, hogy azt a módosító indítványát, amit az FVM-fejezeten belül átcsoportosítást kezdeményez, nem azért nem támogatjuk, mert elvileg nem lehetne megoldani, hanem mert uniós jogszabályi korlátja lenne a felhasználásának.
A tárcaközi bizottság létrejött. Felelősének az Önkormányzati Minisztériumon belül a turisztikai szakállamtitkárságot jelölték meg. A szakállamtitkárság megkezdte annak a kormányhatározatnak az előkészítését, ami az ezzel kapcsolatos feladatok összehangolását tartalmazná. A Közlekedési, Hírközlési Minisztériumnál folyik egy jogszabály-átalakítási tevékenység, ami ezen vasutak működését egyszerűsítené, hiszen van, amikor olyan feltételeket támasztunk velük szemben, ami a mostani finanszírozási helyzetben várhatóan nem teljesíthető. Azt tudom a képviselő úrnak mondani, hogy az erdészeti társaságok továbbra is nagyon fontosnak tekintik ezt - a Pénzügyminisztériummal is egyeztettem -, tehát azokon a vasútvonalakon várhatóan a helyzet nem lesz olyan tragikus, mint az önkormányzatoknál.
Úgy gondolom - és ebben a Fejlesztési Minisztériummal folytattunk egyeztetést -, hogy a támogatások lehatárolásánál meg kell keresnünk azt az uniós támogatási formát, amibe ez magasabb támogatási aránnyal berakható, azt sem tartom lehetetlennek, hogy ez még akár az Új Magyarország vidékfejlesztési program bizonyos térségfejlesztő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) támogatásai közé is beilleszthető. Ebben majd a szakmai véleményére kíváncsiak is lennénk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem