DR. KUPPER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön megint félrebeszél, ön megint hazudik. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Az ön szavait az MSZP volt képviselő asszonya maga cáfolta meg, amikor azt nyilatkozta, hogy igen, ekkora pénzösszeg keletkezik az EKI-nél. (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Önök hazugságokkal takargatják azt, hogy képtelenek megoldani a feladatot.
Itt van előttem az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete által kiadott körlevél: az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tájékoztatása alapján a mai napra rendelt térítésmentes és térítésköteles Fluval P oltóanyagok kiszállítását Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye illetékességi területekre az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet megtagadta. November 18-án önök nem tudták kiszállítani sehova, pedig lett volna, aki sokkal kisebb árrésért kiszállítja. Önök továbbra sem mondanak igazat, hazudnak a magyar embereknek.
Köszönöm. A választ nem fogadom el. (Zaj. - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem