MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az esélyegyenlőség napján talán helyénvaló erről a témáról is külön szólni napirend előtti felszólalásban, hiszen egy olyan témakörről van szó, amely szintén érint nagyon súlyosan bizonyos társadalmi csoportokat, akik jobban kiszolgáltatottak a fogyasztóvédelem területén, ilyenek a gyermekek, az idősek vagy akár a beteg emberek.
Az elmúlt időszakban, hál' istennek, többször esik szó a fogyasztóvédelemről, úgy is, mint fontos témáról, de úgy is, mint adott esetben botrányok sorozatáról, bár ezek a botrányok, paradox módon azt kell mondjam, hogy jó hírek a fogyasztók számára. Azért jó hírek, mert egyrészről tájékozódnak a fogyasztók arról, hogy hol milyen termékkel mi történt, másik oldalról pedig azt mutatják be, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, hiszen mennek előre, és folyamatosan újabb és újabb ügyeket göngyölítenek fel. Éppen ezért fontos azt is megjegyezni, hogy ebben az államnak ezen a területen kiemelt szerepe van, és kiemelt fontossággal bír az a tevékenység, amit a hatóságok végeznek. Hiszen nagyon fontos az, hogy az állam az ellenőrzések területén lépésről lépésre haladjon előre, tájékoztassa a fogyasztókat, hiszen ettől tudnak tudatosabb fogyasztóvá válni, és erősítsük a civil szektort, hiszen ők multiplikátorként segíteni tudják ezt a tevékenységet.
Ha ellenőrzésekről van szó, akkor meg kell jegyezni, nagyon fontos, hogy négy jellemzőnek megfeleljenek ezek az ellenőrzések. Az egyik az, hogy partneri viszonyra törekedjenek a hatóságok a gazdaság szereplőivel, kiszámítható legyen ez az ellenőrzés, de egyben határozott és szigorú is, hiszen csak ebben a kontextusban képzelhető el az, hogy hatékonyan tudunk fellépni, és előre tudunk lépni ezen a területen, nem csak a bírságolásban, hiszen nem az a fő cél, hogy megbírságoljuk a gazdasági vállalkozásokat, hanem az, hogy megelőzzük a fogyasztók átverését és becsapását. Ehhez viszont azért szükség van egy határozott állami fellépésre.
Ezen a területen az elmúlt időszakban is sikereket könyvelhettünk el, hiszen megszűnt az úgynevezett kettős irányítás, egy egységes irányításban a fogyasztóvédelmi hatóság az, amely irányíthatja ezen a területen az állami hatóságot. Ez egy nagy előrelépés, 16 éves várakozása, kérése volt a szakmának és a civil szervezeteknek. Ezen túl fejleszteni fogjuk az ellenőrök tevékenységét, a létszámát. Hozzáteszem: ez egyébként 2000 óta kormányzati célkitűzés, az akkori kormány is nagyon helyesen tűzte ki célul, ezt a mostani kormányzat megvalósítja, illetőleg megvalósul egyre inkább a hatóságok közötti együttműködés is, ami továbbra is a hatékonyságot növeli és javítja.
Az elmúlt évben jóval több ellenőrzést hajtottak végre a hatóságok, több mint 20 ezer ellenőrzést, amibe természetesen nemcsak egyszeri, hanem többszöri ellenőrzés is belekerült. Ez azért fontos, hogy ne érezhessék úgy a vállalkozók, hogy adott esetben, ha egyszer már ellenőrizték őket, akkor elkerülhetik a következő időszakban az újabb ellenőrzést. Ez pontosan a jogkövető magatartásra próbálja ösztökélni a nem tisztességes kereskedőket.
De természetesen az is figyelembe veendő, hogy nagyon sok kereskedő, így például az Országos Kereskedelmi Szövetség is egy nagyon jó partnere a kormányzatnak ebben a munkában, hiszen nagyon sok konstruktív javaslattal próbálják segíteni mind a kormányzat, mind pedig a hatóságok tevékenységét. Ez jelzi azt, hogy a kereskedők is, a szolgáltatók is érdekeltek abban, hogy egy jobb, tisztább kereskedői kultúra valósulhasson meg Magyarországon.
Eközben az eszközök is bővülnek, hiszen nem olyan régen történt egy olyan módosítás, amely a hatóságok eszköztárát bővíti, pontosan egy fideszes és egy MSZP-s közös indítvány. Koszorús László képviselőtársammal közösen kezdeményeztük, hogy a hatóságnak lehetősége legyen bezárni azon üzleteket, ahol 18 év alattiaknak alkoholt vagy pedig cigarettát adnak el. Ennek az intézkedésnek a statisztikák alapján már meg is vannak az eredményei, csökkent az utólagos, többszöri ellenőrzések alapján azon üzletek száma, ahol ezzel próbálkoznak a kereskedők, hiszen azt kockáztatják, hogy hosszú távra zárják be az üzletüket.
De fontos arra is felhívni a kormányzat figyelmét, hogy tovább kell lépni, előre kell menni ezen az úton. Ebben van egy olyan dinamikusan növekvő szektor, amit úgy hívnak, hogy a szolgáltatói szektor. Ma Magyarországon a fogyasztók a fogyasztásuknak több mint az egyharmadát a szolgáltató szektorban költik el, ebből kifolyólag azt szeretném kérni a kormányzattól, hogy erre a területre a következő időszakban kiemelt figyelmet fordítsanak, illetőleg az is nagyon fontos, hogy újabb eszközökkel bővítsük a hatósági eszköztárat. Itt miniszter asszony figyelmébe ajánlanék egy-két ilyen lehetséges irányt. Ez a minél nagyobb nyilvánosság megteremtése, hiszen az egyik legerősebb eszköz a fogyasztóvédelem területén a nyilvánosság, ezt követően tovább kellene lépni ebben. Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmannak is voltak nagyon jó javaslatai; illetőleg fontosnak tartom például a bírságolási gyakorlat egységesítését; illetőleg azt, hogy fontolja meg a kormányzat, hogy a bírságolás mértéke jobban kötődjön vagy kötődjön egy-egy adott cég és szolgáltató árbevételéhez, hiszen más egy multinacionális cégnek a százezres bírsága, és más egy helyi kis vegyesbolté.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem