HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, az emberi jogok napján két dologról is szót kell hogy ejtsünk. Az egyiknek külpolitikai vonatkozása van, a másiknak pedig kemény belpolitikai következményei lehetnek. Az egyik dolog az, hogy most már talán hónapok óta fekszik a parlament asztalán egy politikai nyilatkozattervezet, ami a kubai ellenzéki politikusok védelmében kíván akaratunk szerint megszületni. Hiszen azt a kezdeményezést, amit Dávid Ibolya elnök asszony megtett, három másik pártelnök aláírta, és minden párt arról biztosította a kezdeményezőt, hogy ebből a nyilatkozatból valami lesz, valami megszületik. Azóta kenjük, azóta nem tudunk állást foglalni, pedig a rendszerváltást megelőzően bizony az akkori ellenzéki politikusoknak nagyon nagy erőt adott a külföld támogatása. Egy ilyen kérdést nem lehet a kubai szivar importjának és exportjának, vagy a magyar turisták kiutazásának vonatkozásában megítélni. Ez kőkemény politikai kérdés, amiben a magyar parlamentnek állást kell foglalni.
Ugyanilyen súlyos kérdés a tegnapi nap eseménye, a Magyar Gárda megjelenése. Nem az az ijesztő a Magyar Gárdával kapcsolatban, hogy milyen a bakancsuk, meg milyen ruhájuk van, milyen fekete ingjük és milyen karszalagjuk; aki a képeket látta, az a tekintet, ami ránk néz. Minden politikai erőnek, demokratikus, tisztességes politikai erőnek el kell határolódni az ilyen megnyilatkozásoktól, hiszen egy népcsoportot, a cigányságot nem lehet rémületben tartani saját hazájában, hiszen több mint 800 ezren vannak.
Minden demokratikus politikai erőnek hitet kell tenni, el kell határolódni, és ha a jog eszközei hiányosak, ha az alkotmány lehetőségei kifogásolhatóak ebben az ügyben, a politikai akarat, a tisztességes politikai szándék nem visszafogható, nem visszatartható, elvárható minden tisztességes magyartól.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem