DR. PESTI IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. PESTI IMRE
DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm, államtitkár úr, hogy elismerte, hogy az Országos Mentőszolgálat fejlesztése elengedhetetlen. Maguk a mentősök is így gondolják, évek óta könyörögnek azért, hogy a megfelelő ütemű fejlesztés megtörténjen, de ez sajnos elmarad, a jogi szabályozás is nagyon bizonytalan. Államtitkár úr, tudja, hogy nincs kapacitás megszabva a mentőknél? Nincs minimumkapacitás, tehát bátran vonható ki forrás a mentőszolgálattól. Az is kétségtelen tény, hogy jelentősen emelkedtek a benzinárak, jelentősen emelkedtek az energiaárak, miközben a mentőszolgálat költségvetése nem emelkedett, tehát igenis jelentős forrást vontak ki a mentőszolgálattól.
Engedje meg, hadd mondjam, hogy az, aki a mentésből, a mentésügyből elvesz pénzt, úgy érzem, szívtelen, aki pedig szívtelen, az nem szolidáris, aki pedig nem szolidáris, az alkalmatlan arra, hogy mások érdekeit képviselje, aki pedig nem képviseli mások érdekeit, az nem lehet képviselő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és alkalmatlan arra, hogy egy országot vezessen, magyarul: kormányzó párt legyen. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem