KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vitában már világossá tettem az álláspontunkat. Eredetileg Balsai képviselő úr sem gondolta, hogy itt az értékesítésen túl akár a bérletre is kiterjedjen a vizsgálat, tehát a költségvetési bizottságban a többség - kiindulva a képviselő úr javaslatából - arra tett indítványt, amit meg is fogalmaztunk, és ami mellett nyilván szükséges kitartani.
Az általános vitában is elmondtam, képviselő úr, hogy az Állami Számvevőszék az MSZP-székház értékesítését megvizsgálta, és teljesen rendben találta. Javasoltam, hogy ezt nézze meg, képviselő úr, és tulajdonképpen ez egy értelmetlen módosító javaslat ilyen szempontból. Azt pedig ebben a vizsgálati eredményben az Állami Számvevőszék leírta, hogy gyakorlatilag neki már arra nincsen felhatalmazása, és mi sem adhatunk olyan felhatalmazást, hogy egy magáncégnek az értékesítését kezdje el vizsgálni. Tehát ilyen szempontból én azt gondolom, hogy teljesen értelmes döntése volt a költségvetési bizottságnak az, hogy ezeket a módosító javaslatokat nem tárgyalta.
Szerintem az a legpraktikusabb, ha jövő héten az eredeti javaslatról állást foglal az Országgyűlés, és akkor az Állami Számvevőszék a még hiányzó vizsgálatokkal kiegészítheti mindazt, amit már eddig is megtett, és akkor nyilván kiderülhet az, hogy milyennek tekinthető a Kincstári Vagyoni Igazgatósának az a bizonyos értékesítése, amit szeretett volna megtudni képviselő úr is. A költségvetési bizottság javaslatára ezt most megtudhatja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem