KONCZ FERENC

Teljes szövegű keresés

KONCZ FERENC
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Most nem vagyok teljesen házszabályszerű, mert egy olyan módosító indítványról fogok mondani öt mondatot, nem is használom ki a két percet, ígérem, amit sajnos a házszabályszerűtlenségre való hivatkozással az önkormányzati bizottság elutasított. Meg kell mondjam, elfogadva a törvényesség minden negatív ódiumát ezzel kapcsolatban, mégiscsak felháborít ez a kérdés, hiszen olyan aktualitása van annak az ügynek, nevezetesen a mádi katasztrófára gondolok ebben az esetben, ami miatt úgy gondolom, hogy meg kellett volna találnunk nekünk mint parlamentnek azt a lehetőséget, hogy valamilyen lépést tegyünk abban az ügyben, ami sajnos bármelyik pillanatban megismétlődhet.
Azt pedig különösen felháborítónak tartom, hogy a magyar parlament területfejlesztési bizottsága, amelynek Szabó György szocialista képviselőtársam az elnöke, és aki annak a választókerületnek ugyan a bíróság által kinevezett egyéni képviselője, még azt a fáradságot sem vette magának, hogy legalább a területfejlesztési bizottságon átmenjen ez a módosító. Éppen ezért azt kérem képviselőtársaimtól, mind ellenzékiektől, mind kormánypártiaktól, hogy próbáljuk megtalálni azt a módot, ami a mádi csapadékvíz-elvezetésnek valamilyen úton-módon való megvalósítását eredményezheti ebben az évben ebből a címzett támogatásból.
Próbáljuk megtalálni ezt a módot, hiszen bármelyik pillanatban megismétlődhet ez a katasztrófa. Nem tudom, hány embernek kell még meghalnia, és azt sem tudom, hogy mekkora anyagi kárnak kell keletkeznie Tokaj-Hegyalján, Mádon, ami különben a világörökség magtelepülései közé tartozik, hogy végre ez a magyar parlament, ez a Szocialista Párt által, szocialista kormány által vezetett magyar parlament komolyan vegye már egyszer magát, és valóban az állampolgárok érdekei szerint járjon el.
Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem