DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő úr, itt nincs szó szembeállításról, itt segítségről van szó, lehetőségről van szó. Az agrár- és vidékfejlesztési költségvetés 2,5 százalékáról vitatkozunk.
A nemzeti vidékfejlesztési terv kialakítása valóban sokáig tartott, itt az ellenzék is többször elmondja, hogy 14 változatban készült el. Tudja, miért, képviselő úr? A környezetkímélő gazdálkodás fejezetén folyt a vita, hogy a korábban meghirdetett feltételrendet elfogadja-e az Európai Unió, vagy nem. Nem kívánta elfogadni. Kikényszerítette, hogy a saját normarendszeréhez igazítsuk ezt az egész rendszert. És tudja, hogyan vélekednek az uniós szakértők jelenleg erről? Azt mondták: kíváncsiak leszünk, hogy az általatok kialkudott feltételeket miképpen tudjátok betartani.
Hiszen képviselő úr, arról van szó, hogy a 2004. évre szóló forrásokból szeretnénk átcsoportosítani, amiről ön is tudja, hogy miután július 20-án elfogadtuk a tervet, szeptemberben hirdettük meg, és november 26-áig adták be... Az új kérők, akik korábban nem vettek részt a programban, nem tudják teljesíteni a kifizetéshez szükséges feltételeket, a kifizető ügynökség pedig ezt nem tudja leellenőrizni. Tehát a pénz kifizetésében iszonyú kockázat van, ha ezt megtesszük.
Ehelyett mi történik? (Járvás István közbeszól.) Egy biztosabb helyre tesszük át ezt az európai uniós forrást, amit egyébként az új rendszer kikényszerít, és ezzel párosítjuk a nemzeti társfinanszírozást. Ez az oka, képviselő úr.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem