GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hadd kezdjem Horváth képviselő úrral. Én tisztelem önt, amiért megpróbálta megvédeni Tállai urat, de azt hiszem, az ismételt hozzászólása bizonyítja, hogy hogyan próbál paródiát csinálni az egészből. Mert Tállai úr az, akinek tudni kell, tényleg úgy, ahogy a miniszter úr elmondta, hogy mit jelent a kettős adóztatás, és a magyar adózási rendszerben alapfilozófia az, hogy ugyanarról a dologról lehetőség szerint kétszer nem kell adózni.
De továbbmegyek: az, ami most már belekeveredik - és az előbb is erre utaltam -, hogy ő már a heti ülésezést is ideveszi.
Kedves Tállai Képviselő Úr! Én tudom, hogy ön tudja, hogy a heti ülésezés azt jelenti, hogy tényleg megvan a lehetősége a jobb minőségű törvények készítésének, mert egy-egy törvényjavaslat így több héten keresztül van nyitva, és áll rendelkezésére a képviselőknek az az időkeret, amikor módosító indítványt nyújthatnak be, az önök háromhetenkénti ülésezésével szemben, amikor egy héten belül lezárták úgy, ahogy volt, és a képviselő vagy be tudta nyújtani a módosító indítványát, vagy nem. Ha ezt ennyire nem értette, akkor én sajnálom, hogy önnek az előző négy év ehhez kevés volt, de valójában erről is szól ez a történet. Tehát azt gondolom, hogy e törvény kapcsán azért ezeket a dolgokat belekeverni, megpróbálni az érdeklődőket félrevezetni, enyhén tisztességtelen.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem