DR. LÁSZLÓ CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LÁSZLÓ CSABA
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Néhány dologra szeretnék kitérni, ami eddig a vitában elhangzott. Az az érzésem, mintha még mindig az őszi vitát folytatnánk itt, és nem arról beszélnénk, amiért a törvényjavaslatot benyújtottuk a parlamentnek. Van egy elfogadott törvény, amelynek körülbelül 60 ezer vállalkozó használja a lehetőségeit, ami azt hiszem, jóval több embert érint, ha a családtagokat, illetve az alkalmazottakat is figyelembe vesszük. Itt ma arról kell beszélni, hogy vannak bizonyos korrekciók, amelyek számukra egyszerűbbé, illetve kiszámíthatóbbá teszik a napi munkát. Tehát szerintem ez a kérdés, hogy akarunk-e rajtuk tovább segíteni ebben a rendszerben vagy nem.
A másik, ami elhangzott ma, hogy hat törvény. Az evának jellegzetessége az, hogy négy különböző adó helyett lépett be, ezért azt hiszem, teljesen természetes, hogy ha az eva kapcsán bármilyen módosításra sor kerül, akkor azt három-négy-öt törvényen kell átvezetni. Ezt most előre megmondhatom, hogy bármikor az elkövetkezendő öt-tíz évben bármelyik pénzügyminiszter törvényjavaslatot fog az evával kapcsolatban előterjeszteni, majdnem biztos, hogy négynél kevesebb törvényt nem fog tudni érinteni.
(10.20)
A másik, amivel kapcsolatban, azt hiszem, félreértésben van Tállai képviselő úr, és ezt, azt hiszem, fontos a vitának ebben a szakaszában eloszlatni: azt mondta, hogy nekem, mint pénzügyminiszternek, jogom van ahhoz, hogy alkotmányellenesen - ezt majd nyilván az Alkotmánybíróság egyszer megállapítja, ha ilyen indítványt kap - kötelező iránymutatást adjak az APEH részére. Azért azt gondolom, azt tudomásul kell venni, hogy az APEH és a több millió adózó nem ugyanaz. Lehet, hogy nekem jogom van az APEH részére kötelező iránymutatást adni, de ez semmilyen formában nem jelent iránymutatást az adózók számára. Ők egyetlen dolgot tehetnek: kezükbe veszik a jogszabályokat, azokat olvassák, és azok alapján járnak el.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem