DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A problémafelvetés egy valóságos helyzettel foglalkozik. A MOL az ön által elmondott számoknak megfelelően módosította a 2001. üzleti év után tett helyiadó-bevallásainak értékét. Ez az országban mintegy 30 települést érint jelentősebb összeggel, a többieknél pár száz forintos vagy pár ezer forintos tétel korrekciójáról van szó mindössze. A 30 település között ugyanakkor van olyan, amelyet több száz millió forinttal érint értelemszerűen, ahogyan ön is hivatkozott Százhalombatta példájára. Ezen települési körben a MOL egyeztetéseket folytatott le. Részben kormányzati segítséget is kértek a települések. Az egyeztetések eredményeképpen a következő megállapodások jöttek létre:
A MOL egyrészt kamatmentes fizetési lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, másrészt hozzájárult ahhoz, hogy a következő gazdasági évre is átcsúszhat a visszafizetési kötelezettség teljesítése. Miután az árbevétele növekszik a vállalkozásnak, ebből következően a helyiadó-fizetési kötelezettsége is ezen települési körben növekedni fog a MOL-nak, ezért bizonyos értelemben egy átmeneti visszafizetési kötelezettségről is van szó néhány település esetében. Úgy tűnik a jelenlegi, rendelkezésre álló információk alapján, hogy valamennyi településnél jött létre olyan megállapodás, amely erre az évre ezen települési körben gazdasági ellehetetlenülést nem okoz.
Nem tudjuk korrigálni azt a helyzetet, hogy ha valamely település a korábbi évben ismert adatok alapján valamely támogatást nem tudott igénybe venni, a mostani korrekció visszamenőlegesen nyilvánvalóan nem nyit meg új jogosultsági feltételt senki számára.
Azt a problémát viszont, amit képviselő úr kérdezett a másik kérdésében, mely szerint ha vannak olyan fejlesztések, amelyeket ezzel a magasabb bevétellel vettek figyelembe települések, ezen települési körben az állami költségvetés, az Áht. érvényes szabályait figyelembe véve a kormányzat figyelni fog arra, hogy esetlegesen a következő évre történő átcsúszással korrigálni lehessen a felmerülő problémát, hiszen nem a települések által előidézett gondról van szó.
Köszönöm válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem